Brazília az esélyes, de ha beakad egy saslövés, azt Alisson Becker sem szedi ki a hálóból

A világbajnokság talán eddigi legvártabb meccsét játsszák hétfő este Houstonban, a végső győzelemre mindig esélyes Brazília a hagyományosan szimpatikusan és lendületesen játszó Japánnal találkozik a kieséses szakaszban. Az internet már napok óta Tsubasa kapitány-mémekkel melegít a találkozóra, a globális generációs élménnyé nemesedő focis anime egyik központi eleme volt a brazil–japán-párharc.

A sorozat mai fejjel nézve néha egészen fura, torz képet mutatott a klubfutball hierarchiájáról, a legjobb csapatok rendszerint brazilok voltak, a főszereplő Ózora Tsubasa is a Santosba került el Japánból (igaz, végül a Barcelonának megfeleltethető FC Catalunyában kötött ki), de szinte minden évadban volt olyan szál, amikor meghatározó volt egy brazil csapat vagy játékos.

Akárhogy is, azon túl, hogy a Tsubasa kapitány már vagy 30 éve megjósolta a mai meccs párosítását, ezen kívül is érdekes, vagy egyenesen fontos pontja a japán focinak.

Nakata Hidetosi és Nakamura Sunszuke a japán labdarúgás első korszakának meghatározó játékosai, Európában is letették a névjegyüket. Előbbi az AS Romával olasz bajnok, a Parmával pedig kapugyőztes lett, utóbbi a Celtic csapatában villogott a Bajnokok Ligájában. Nakamurát egy időben sokan Európa egyik legjobb szabadrúgáslövőjének tartották, pedig a kétezres évek elején Beckhammel, Juninhóval minden volt a mezőny, csak gyenge nem.

Kettejük közül nehéz megmondani, hogy ki volt nagyobb hatással a japán focira, az viszont biztos, hogy Nakata története kicsivel érdekesebb, tekintve, hogy ellenben Nakamurával, őt nem érdekelte soha igazán a foci, sosem tartotta magát futballrajongónak. Már meglett játékos volt, amikor azt nyilatkozta, továbbra sem néz focit, nem is érti, miért szeretnek emberek sportot nézni, és visszavonulása után sem változtatott ezen a szokásán.

Felmerül a kérdés, hogy mégis hogyan kezdett el focizni valaki, aki úgy lett aztán olasz bajnok, hogy gyerekkorában még egy meccs sem tudta lekötni? Hát úgy, hogy Tsubasa kapitány félperces, szétmonologizált lövéseit izgulta végig képregényt szorongatva a kezében.

Nakata igazi hardcore fannak számít, már gyerekként olvasta Takahasi Jóicsi képregényét, és saját bevallása szerint megpróbálta utánozni a benne látott mozdulatokat, különösen az ollózást. Ez nem egyedi történet. A Tsubasa kapitány Japánban és később az egész világon generációkat vett rá arra, hogy focilabdát ragadjanak. A sorozat hatása akkora lett, hogy ma már nemcsak popkulturális jelenségként, hanem a futballtörténet egyik különös formáló erejeként is szokás emlegetni.

A Tsubasa kapitány 1981-ben indult, abban az időben, amikor Japán még egyáltalán nem számított futballnemzetnek. A baseball volt az ország első számú csapatsportja, a labdarúgás félprofi körülmények között működött, a japán válogatott pedig nagyon messze volt attól, hogy világbajnokságokon szerepeljen. Takahasi maga is baseballmangákon nőtt fel, de amikor 1978-ban a tévében látta az argentínai világbajnokságot, teljesen lenyűgözte a futball világa.

Később arról beszélt, hogy ekkor döbbent rá: Európában és Brazíliában a futball sokkal nagyobb kulturális erő, mint Japánban. Mivel baseballból már rengeteg manga létezett, úgy döntött, inkább egy akkor még kevésbé feldolgozott sportághoz nyúl. Így született meg Ózora Tsubasa története, a szinte természetfeletti tehetségű fiatal futballistáé, aki előbb Japánban, majd Brazíliában, később pedig Európában, a Barcelonában teljesedik ki.

A Tsubasa kapitány nem az első futballmanga volt Japánban, de az első, ami igazán országos és később globális jelenséggé vált. Egy Weekly Shonen Jump nevű magazinban futott, ami a japán popkultúra egyik legfontosabb műhelye volt. A lap példányszámai mai szemmel is elképesztők: a nyolcvanas évek elején több millió példányban jelent meg, a csúcson pedig 6,5 millió fölé ment. Ebben a közegben Tsubasa története tömegekhez jutott el.

A nyolcvanas-kilencvenes években felnövő japán gyerekek közül rengetegen a Tsubasa kapitány miatt kezdtek el focizni. A manga megmutatta nekik, hogy a futball lehet látványos, hősies, drámai és nemzetközi sport. Ez különösen fontos volt egy olyan országban, ahol addig nem létezett erős futballkultúra. A sorozat segített elképzelhetővé tenni, hogy Japán egyszer komolyan jelen legyen a világfutballban.

A japán futball felemelkedése később látványos gyorsasággal történt. A japán első osztály, vagyis a J. League 1993-ban indult, Japán 1998-ban ki is jutott a világbajnokságra, 2002-ben pedig Dél-Koreával közösen rendezte meg a tornát. A japán válogatott ekkor már nem egzotikus résztvevő volt, hanem egy gyorsan fejlődő futballnemzet képviselője. Nehéz ezt kizárólag egy mangának tulajdonítani, de a Tsubasa kapitány nélkül valószínűleg másképp alakult volna a sportág japán népszerűsége.

A sorozatnak ugyanakkor volt egy érdekes mellékhatása is. Tsubasa támadó középpályás volt, aki látványos passzokkal, technikás megoldásokkal és távoli lövésekkel irányította a játékot. A japán gyerekek pedig tömegesen akartak olyanok lenni, mint ő. Ennek következményeként Japánból rengeteg technikás középpályás került ki, miközben hosszú ideig nehezebb volt klasszikus csatárokat vagy középhátvédeket találni.

A már említett Nakata és Nakamura mellett a későbbi generációk, például Honda Keiszuke, Kagava Sindzsi, vagy a maiak közül Nakamura Keito, Kubo Takefusza is ebbe a kreatív középpályás hagyományba illeszkedtek. A japán válogatott támadójátéka erre a technikás, kombinációkat megjátszó, Tsubasa-szerű futballra épült és épül még ma is. A Tsubasa kapitány azonban nemcsak Japánban lett hatalmas siker.

Az animeváltozatot rengeteg országban sugározták, gyakran teljesen más címmel és átnevezett szereplőkkel. A Közel-Keleten Majed kapitányként ismerték, Dél-Amerikában Supercampeonesként, Európában pedig sok helyen Oliver és Benjiként, de nálunk Tsubasa kapitány címmel futott az RTL Klubon. Spanyolországban és Olaszországban különösen nagy kultusza lett a sorozatnak, és későbbi világbajnok futballisták nőttek fel rajta.

Fernando Torres például azt mondta, gyerekként mindenki erről a japán futballrajzfilmről beszélt az iskolában, és részben emiatt kezdett el focizni. Alessandro Del Piero is rajongott érte, Andrés Iniesta és Lionel Messi neve is gyakran előkerül azok között, akikre hatott a sorozat. A Tsubasa kapitány így nemcsak egy ország sportkultúráját formálta, hanem a globális futballképzelet részévé vált.

Takahasi később szerényen beszélt erről a hatásról. Azt mondta, szerinte nem annyira a Tsubasa kapitány érdeme a futball japán térnyerése, hanem magáé a sporté, amelynek erejét a manga csak segített közvetíteni. De azt is elismerte, hogy örül, ha a műve adott egy lökést a japán futballnak.

A sorozat jelentőségét ma már hivatalosan is elismerik. A FIFA múzeumában külön kiállítási egységet szentelt a Tsubasa kapitánynak a Football Fever című tárlaton Zürichben. A bemutatott tárgyak között szerepelnek eredeti Tsubasa kapitány-képregények, egy Tsubasa kapitánnyal díszített japán válogatott mez, a tokiói olimpia női futballtornáján használt labda, és egy videójáték is, amelyben a látogatók beléphetnek Tsubasa világába.

Japán futballja ma már teljesen más szinten áll, mint amikor Takahasi először futballmangát kezdett rajzolni. A válogatott rendszeres világbajnoki résztvevő, japán játékosok európai topligákban szerepelnek, és az ország futballkultúrája erős, stabil háttérrel rendelkezik. És akkor még nem tudjuk, beakad-e egy rakéta erejével száguldó saslövés (Hayabusa Shot) Alisson Becker kapujába.