Teljesült a kívánsága, feltűnhet a több mint hatvan éve futó General Hospitalban John Oliver
Meghallották John Oliver kérését a General Hospital producerei, a népszerű műsorvezető három rész erejéig feltűnik majd egy kisebb szerepben az ikonikus szappanoperában – írja a Reuters.
A sokszoros Primetime Emmy-díjas angol humorista márciusban viccelődött azzal, hogy régi vágya feltűnni egy szappanoperában, és arról beszélt, mennyire irigyli az ESPN kommentátorát, Stephen A. Smith-t, aki már 10 éve szerepel a General Hospitalban.
A sorozat producerei kaptak az alkalmon, és ha nem is tíz évre, de három epizód erejéig leszerződtették az HBO-n futó Last Week Tonight műsorvezetőjét. Oliver először a csütörtöki részben fog feltűnni, azt egyelőre nem árulták el, hogy milyen szerepben. A humorista korábban azt mondta, szívesen játszana valakit, aki „valami izgalmasat csinál – például gyilkol, pofon vág, vagy pofont kap, vagy valakinek a rég elveszett valakije”.
„Igazi megtiszteltetés, hogy egy kis folt lehetek ennek a jeles sorozatnak a történetében” – nyilatkozta Oliver vasárnap kiadott közleményében.
A sorozat az amerikai ABC-n fut, és a Hulu-n is elérhető.