Rainer-Micsinyei Nóra: Én ebben a „belülről bomlasztottuk a TV2-t” történetben nem hiszek

„Válasszuk szét a metoo-t és azokat a fajta bántalmazásokat, amik most vannak. A metoo egy speciális esete a bántalmazásnak, amikor szexuális visszaélés is van a dologban, és hatalmi viszonyban vannak a szereplők. Az, hogy valakit az emberi méltóságában hogyan aláznak meg, az egy másik kategória – mondta Veiszer Alinda műsorában Rainer-Micsinyei Nóra színésznő, a Loupe Színházi Társulás tagja és a Magyarország Kedvenc Műsora podcast egyik készítője.

A beszélgetés egyik fő témáját a napokban bántalmazással vádolt Alföldi Róbert adta, akiről a Magyarország Kedvenc Műsora korábbi adásában a színésznő Molnár Áron és Lengyel Tamás társaságában beszélt. Alföldiről Molnár azt mondta, hogy embereket tett tönkre. A Nemzeti Színház volt igazgatóját ért vádakról Udvaros Dorottya színésznőt is kérdezte a Blikk, de a lap Udvaros szerint helytelenül idézett tőle, Rainer-Micsinyei pedig ezt a hibásan elterjedt részletet olvasta fel közélettel foglalkozó műsorában.

„Rainer-Micsinyei Nórának azt üzenem, hogy nem, nem gondolom azt, hogy akit bántalmazás ért, az hallgasson és ne merjen megszólalni! Viszont tényleg úgy gondolom, hogy a szakmánknak nagyon nagy szüksége van egy olyan érdekvédelmi szervezetre, ahová a színészek fordulhatnak akár ilyen, akár más őket hátrányosan érintő esetben” – reagált akkor Udvaros egy Facebook-posztban az esetre.

Az Udvaros által megfogalmazott érdekvédelmi szervezet elképzelésével Rainer-Micsinyei teljesen egyetért, és elmondta azt is, hogy szerencsére a saját bőrén nem tapasztalt még bántalmazást a színházi közegben, ezért kínosan is érzi magát, amiért mások esetével példálozott.

Rainer-Micsinyei arról is beszélt a műsorban, hogy akkor bántotta először valamilyen politikai történés az igazságérzetét, amikor az első Orbán-kormány alatt édesapja, Rainer M. János akkori munkahelyét, az 1956-os Intézetet politikai alapon próbálta meg ellehetetleníteni a hatalom [végül az intézet beszántása 2019-ben meg is történt – a szerk.]. Ugyanezt az igazságtalanságot érezte az elmúlt 16 évben, például akkor is, amikor a független színházi társulatát, a Szputnyik Hajózási Társaságot a támogatások megvonásával kivéreztették.

A beszélgetés utolsó része az együttműködés határairól szólt, ahol az újonnan indult Heti Hetes is szóba került, ahol az utóbbi időben többen is a kormányközeli sajtóban vállalt szerepükről beszéltek.

„Én ebben a »belülről bomlasztottuk a TV2-t« történetben nem hiszek. Ha igazi bomlasztás történt volna ott, és a Hajós András szava tényleg fájt volna a TV2-nek, vagy a hatalomnak, akkor nem hívták volna oda”

– mondta a színésznő, és hozzátette, hogy neki egyáltalán nem fért volna bele, hogy bármilyen módon együttműködjön a TV2-vel, és ugyanezt gondolja az Indexen szereplésről is.

A teljes beszélgetést havi díjért cserébe ezen a linken lehet megnézni.

Kövess minket Facebookon is!