Nemes Jeles László: Végre megint lesz egy szakmai világ, ahol nem a bohóckodással és lopással foglalkoznak

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Nemes Jeles László még mindig magyar filmesnek tekinti magát, és pozitívnak tartja azokat a filmes reformokat, amikről hallott – mondta a rendező a Népszavának. Szerinte egy új rendszerben értékes művek jöhetnek létre.
„Végre megint lesz egy szakmai világ, ahol nem a bohóckodással és pénzlopással foglalkoznak, és dobják ki a sok lehetőséget az ablakon, melyekből értékes művek jöhettek volna létre”
– mondta.
A legújabb, Moulin című filmje apropóján adta az interjút, ami az első francia nyelvű filmje. A világot ciklikusnak tartja, ezért nyúl vissza rendszeresen a történelemben, amikor témát választ a filmjeihez. Nem zárkózik el teljesen attól, hogy egy a jelenben játszódó filmet forgasson, csak még nem tudja, hogy fogalmazza meg az erről szóló ötleteit játékfilmen. Napjaink nácijairól egyelőre nem tervez filmet készíteni, hiszen a gyűlölet a múltban is megtalálható. „ A sötétségnek nagyon nagy húzóereje van és folyamatos a kísértés” – mondta.
„Mondjuk a nyugat hanyatlásáról? A rosszindulatról érdemes lenne állítani valamit. Vagy arról, hogy az individuális szabadságot meghozó liberális demokráciákkal együtt jön a totalitárius rendszerek visszatérésének a lehetősége.”
Az interjúban beszélt még arról, miért készít francia nyelvű filmet, hogy mire kérte a főszereplőket, és hogy milyen fogadtatása volt, hogy filmre forgattak. Ezek mellett beszélt a következő filmjéről és az allűrös sztárokról is. A teljes beszélgetést itt megtalálja.