Cate Blanchett szerint a MeToo-mozgalmat nagyon gyorsan kinyírták Hollywoodban

Cate Blanchett a cannes-i filmfesztiválon beszélt arról, hogy szerinte érdekes, milyen gyorsan kifulladt az a hullám, amely korábban alapjaiban rengette meg az amerikai filmipart, írja a Guardian. Szerinte ma már sok olyan ember van, akinek platformja van, és viszonylagos biztonságban megszólalhat arról, hogy mi történt vele, de általánosságban ez nem igaz minden nőre.
Blanchett régóta nyíltan beszél a nemek közötti egyenlőtlenségekről a filmiparban. Felidézte, hogy 2018-ban, amikor a cannes-i zsűri elnöke volt, 81 nővel együtt tiltakozott a vörös szőnyegen a női rendezők alacsony száma miatt. Elmondása szerint a helyzet azóta sem változott érdemben:
„Még mindig forgatásokon dolgozom, és minden nap megszámolom. Reggelente 10 nő és 75 férfi van ott” – tette hozzá a színész, aki hangsúlyozta, hogy nem a férfiakkal van problémája, hanem azzal, hogy homogén munkakörnyezetek alakulnak ki. „Szeretem a férfiakat, de ilyenkor a viccek is ugyanazok lesznek. Kicsit mindig fel kell készítened magad erre, én már hozzászoktam, de egy idő után mindenki számára unalmassá válik, amikor homogén munkahelyre lépsz be. Szerintem ez a munkára is hatással van” – mondta.
A fesztiválon Julianne Moore is megszólalt a témában, aki szerint az elmúlt évtizedben valamelyest javult a helyzet a filmes stábon belüli női reprezentáció terén.