Áll a bál a Muzsika TV körül: egy volt műsorvezető szerint a jogdíj felét oda kellett adni, ha valaki képernyőn akart maradni

A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

„Az egyik legkeményebb elvárás az volt, hogy az előadók lemondjanak a jogdíjaik jelentős részéről. Konkrétan: ha valaki képernyőn akart maradni, a jogdíjainak akár az 50 százalékát is vissza kellett adnia. Az én előadóim ezt nem vállalták, én sem voltam hajlandó ebbe belemenni, és ettől kezdve én lettem a fekete bárány” – nyilatkozta a Blikknek Maroshegyi Alfréd, a Muzsika TV-n futó Frédy Show házigazdája a csatorna belső működéséről.

Maroshegyi szerint a műsorstruktúrát egy szűk csoport irányította, a jogdíjak egy része pedig, szerinte indokolatlanul, ugyanazokhoz került. Maroshegyi arról is beszélt a lapnak, hogy szerinte aki nem fogadta el a feltételeket, kiszorult az adásból.

A vádakra reagált Szarvas József „Josh”, a Muzsika TV volt főszerkesztője is: tagadta Maroshegyi állításait, szerinte a sikertelenséget magyarázzák így egyes zenészek.

A Blikk megkereste az ügyben az RTL-t is, mivel a Muzsika TV az RTL Magyarország kábelportfóliójába tartozik, azt a választ adták, hogy Szarvas József főszerkesztő jogviszonya az RTL-nél a tavalyi évben megszűnt, dolgoznak a kábelportfólió működésén és optimalizálásán, és ha változás lesz, jelezni fogják.

Csatlakozz a csoportunkhoz!