Meghalt Nicholas Brendon, a Buffy, a vámpírok réme Xanderje

Meghalt Nicholas Brendon, a Buffy, a vámpírok réme Xanderje
Nicholas Brendon a 2017-es Wizard World Comic Conon – FOtó: Gilbert Carrasquillo / Getty Images

Meghalt Nicholas Brendon, a színész 54 éves volt – írja a CNN. Brendon leghíresebb alakítása Xander Harris volt, aki a Buffy, a vámpírok réme címszereplőjének legjobb barátja volt. A sorozat 2003-as vége után még több filmben és sorozatban is szerepelt, például a Gyilkos elmékben, de egészségügyi problémái miatt az utóbbi években inkább festett.

A hivatalos Instagramján kiadott közlemény szerint alvás közben, természetes halállal hunyt el. Nem sokkal később az ügynöke egy közleményben azt írta, hogy ugyan nem volt titok, hogy Brendonnak korábban voltak problémái, de kezelés alatt állt, és optimistán tekintett a jövőbe.

Egy évvel azután, hogy a Buffy, a vámpírok réme véget ért, Brendon alkoholproblémára hivatkozva bejelentkezett egy rehabilitációs klinikára. Így tett 2010-ben is, majd 2014-ben és 2015-ben többször letartóztatták, amik után depresszió, alkohol és drogproblémák miatt legalább kétszer belekezdett rehabilitációs programokba. 2017-ben azért tartóztatták le, mert a vád szerint megtámadta a barátnőjét.

Az egészségügyi gondjai 2021-ben kerültek nyilvánosságra, miután egy gerincprobléma miatt a teste egy része lebénult. Egy gerincműtét közben átszúrták a gerincvelőjét, ami miatt szivárogni kezdett az agy-gerincvelői folyadéka. 2022-ben két szívrohamot is kapott, és egy veleszületett szívproblémát diagnosztizáltak nála.

„A legtöbb ember Nicky-t színészi munkásságáról és azokról a karakterekről ismeri, akiket az évek során megelevenített. Az utóbbi években a festészetben és a művészetben találta meg szenvedélyét. Nicky imádta megosztani lelkes tehetségét családjával, barátaival és rajongóival”

– olvasható az Instagramra kirakott közleményben.

Kövess minket Facebookon is!