A rendőrség szerint tettenérés miatt záratták be a szegedi Sing Singet
Nem bejelentés, hanem saját észlelés és tettenérés alapján intézkedett a Szegedi Rendőrfőkapitányság a szegedi Sing Sing Music Hall ügyében – válaszolta a Telex kérdésére a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A szegedi szórakozóhely kedden adott hírt arról a közösségi oldalán, hogy „egyszerű bemondás alapján” egy hónapra bezáratták a hatóságok. A klub közleménye szerint „a Sing Sing 1991-es nyitvatartása óta mindig betartotta a hatályos jogszabályokat, együttműködött a hatóságokkal, és több mint 35 éves működése alatt soha nem indult ellene semmilyen ilyen jellegű büntetőeljárás”.
Azt írták, bár nincs joguk, eszközük és lehetőségük arra, hogy „hatósági jellegű eljárásokat” folytassanak le, „vagy minden, rejtetten zajló cselekményt” megelőzzenek, „a hatóságokkal való együttműködésben, a jogkövető működésben és a felelős üzemeltetésben” mindig partnerek voltak és lesznek. A Sing Sing azt írta, a döntéssel szemben a törvényes határidőn belül jogorvoslattal élnek.
A rendőrség a Telexnek azt írta, 2026-ban eddig 6 eljárás indult a klubban elkövetett kábítószer birtoklása és kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt.
Az elmúlt hónapokban a rendőrség sorra zárt be kábítószer-kereskedelemre hivatkozva különböző vendéglátóegységeket és szórakozóhelyeket, illetve több látványos és az érintettek szerint túlkapásnak tűnő rendőri razzia is történt, például a Dojo Klub vagy a Pécsi Est esetében. Idén februárban bezáratták az óbudai Symbolt és a ferencvárosi Arzenált is, március elején pedig 30 napra felfüggesztették a nyolcadik kerületben található Turbina működését is.
A szórakozóhelyeket a tavaly áprilisban elfogadott, minden eddiginél szigorúbb drogellenes törvényére hivatkozva zárta be a rendőrség 30 napra. A törvény értelmében akár egy évre is bezárathatják azokat az üzleteket, amelyeknek valamilyen formában közük volt kábítószer-kereskedelemhez, kábítószer készítésének elősegítéséhez vagy tudatmódosító anyaggal való visszaéléshez.
A Telex After március 12-i adásában a Pécsi Est és a Turbina tulajdonosai, Gellai Gergő és Manek Gábor beszéltek a klubbezárásokról.