Billy Crystal Rob Reinerre emlékezik
Jön az In Memoriam blokk, Rob Reiner életműve előtt kiemelten tisztelegtek.
„Barátom, Rob filmjei örökre velünk maradnak majd, mert a vágyainkról, és arról szólnak, mi késztet minket nevetésre és sírásra” – mondta Billy Crystal. Crystal ezután megemlékezett Reiner feleségéről, Michele Singer Reinerről, aki színésznő, fotós és producer, valamint a Reiner Light fotóügynökség és produkciós cég alapítója volt.
A 78 éves Reinert és 70 éves feleségét tavaly december közepén a brentwoodi otthonukban találták holtan, több késszúrás végzett velük. Rob Reiner színészként többek között szerepelt A szerelem hullámhosszán, az Elvált nők klubja és A Wall Street farkasa című filmekben. Rendezőként négy alkalommal jelölték Golden Globe-díjra. Rendezései közé tartozik az Állj mellém! című filmdráma, a Harry és Sally című romantikus vígjáték, valamint az Oscar-díjra jelölt Egy becsületbeli ügy című dráma is.
Nick Reinert még a gyilkosság napján letartóztatták Los Angelesben. Amerikai lapok arról számoltak be, hogy ő és az apja előző este egy bulin vettek részt, és ott összevesztek. Nick Reiner ártatlannak vallotta magát nemrég egy Los Angeles-i bíróságon. Ha bűnösnek találják, akár életfogytiglani börtönbüntetésre is ítélhetik, feltételes szabadlábra helyezés nélkül, vagy halálbüntetést is kaphat.