Fizikai erőszak miatt kizártak egy versenyzőt a TV2 főzős műsorából
Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Heves szóváltás után konyharuhát dobott egy másik versenyzőre, majd megütötte annak jobb karját a TV2 Séfek séfe c. műsorának influenszer szereplője, a Princess Szabina néven ismert Dancsi Szabina, ezért a műsor készítői kizárták a versenyből – írja a Blikk.
Farkas Ákos, a műsor kreatív producere a lapnak azt mondta, olyan gyorsan és váratlanul történt az incidens, hogy nem tudtak közbelépni, de „amint megtörtént, Szabinát kihoztuk a pult mögül, majd próbáltuk megnyugtatni. […] Nem gondolkodtunk másban, az ilyen típusú fizikai erőszakot nem mérlegeljük. A nézők is láthatták, hogy nem viccből ütött Szabina, hanem indulatból. Abban biztos vagyok, hogy rögtön meg is bánta, és bár nem okozott sérülést, nem volt más választásunk, csak a kizárás” – mondta még.
Dancsi Szabina és a másik versenyző, Orosz Mirabella egy asztalnál kezdtek dolgozni, majd egyre feszültebbé vált a helyzet, ami aztán a vajkrémnél csúcsosodott ki, miután azt Orosz nem találta. „Amikor azt mondta, elloptam a krémet, teljesen kiakadtam. A becsületem az egyik legfontosabb dolog az életemben. Tolvajnak beállítani a tévében? Ez számomra elfogadhatatlan volt” – mondta Dancsi Szabina, aki sajnálja, hogy elveszítette az önuralmát, „mert én soha senkit nem bántottam ok nélkül”.
Azzal folytatta, hogy nagyon fájtak a szavak, amiket Orosz mondott neki, az „emberek tudják, hogy a verbális bántalmazás sokszor mélyebb sebet hagy, mint egy ütés. Miután megtörtént az egész, azonnal sírni kezdtem. Nem a harag miatt, hanem mert rögtön megbántam.”