Trump perrel fenyegeti a Grammy házigazdáját, aki vele és Epsteinnel viccelődött
Donald Trump amerikai elnök azzal fenyegetőzik, hogy beperli Trevor Noah humoristát, miután a Grammy-díjátadón vele, Bill Clintonnal és Jeffrey Epsteinnel viccelődött – írja a BBC.
Noah a rendezvény házigazdájaként így fogalmazott: „Az Év dala – ez egy olyan Grammy-díj, amit minden művész szinte annyira akar, mint Trump Grönlandot, ami logikus, mert Epstein magánszigete már nincs, és kell neki egy új, hogy Bill Clintonnal lóghasson.”
Trumpról köztudott, hogy évekig Epstein üzlettársa volt, de azt állítja, hogy nem tudott a bűncselekményeiről, és hogy 2004-ben megszakították egymással a kapcsolatot. Arra utaló jel pedig nincs, hogy valaha is járt volna Epstein magánszigetén, és Epstein áldozatai sem vádolták meg semmilyen bűncselekménnyel. 2020-ban Bill Clinton szóvivője szintén azt mondta, hogy a korábbi elnök soha nem járt Epstein szigetén. Clinton ellen sem emeltek vádat törvénysértés miatt.
Trump Noah viccére úgy reagált, hogy
„küldöm az ügyvédeimet, hogy bepereljék”.
A Truth Socialön Trump így fogalmazott: „Noah helytelenül állította rólam, hogy Donald Trump és Bill Clinton időt töltött Epstein szigetén. TÉVEDÉS!!!” Hozzátette: Clintonról nem tud nyilatkozni, de ő még csak a magánsziget közelében sem járt, szerinte eddig soha nem is vádolta meg ezzel senki. „Noah egy totális lúzer, jobb, ha tisztázza a tényeket” – fenyegetőzött az amerikai elnök, jelezve Trevor Noahnak, hogy „jobb ha felkészül”.
Epsteinnek két magánszigete is volt a Virgin-szigeteken, köztük Little St. James, amely több túlélő beszámolója szerint évtizedeken át szexuális bűncselekmények helyszíne volt. A legismertebb áldozatok egyike, Virginia Giuffre, emlékiratában arról írt, hogy 18 évesen ide szállították, ahol egy volt kormányfő különösen brutális támadásának esett áldozatul.
Trump az utóbbi időben több médiaterméket is beperelt különböző okok miatt, folyamatban vannak perei többek között a New York Times-szal és a Wall Street Journal-lal is. Decemberben pedig több milliárd dolláros pert indított egy floridai bíróságon, amelyben a BBC-t rágalmazással és egyéb törvénysértésekkel vádolja.