Szimler Bálint: Ehhez a Filmintézethez én nem pályázok, nem legitimálom ezzel a rendszert

„Nem lehet teljesen függetlennek maradni attól, ami történik ebben az országban. Nem tudok nem beszélni ezekről a dolgokról, és hiba lenne ha nem készülnének filmek róluk” – mondta Szimler Bálint filmrendező a Veiszer Alindának adott interjúban.

A Fekete pont (kritikánk a filmről itt olvasható) rendezője a film 2024-es bemutatója után másfél évig kísérte azt különböző filmfesztiválokra, azóta viszont keveset hallat magáról, 2025-ben interjút se nagyon adott. Mint mondta, jól esett neki a turbulens időszak után kicsit visszavonulni, de nem volt tétlen, párjával három hónapot töltött az Egyesült Államokban, New Yorkban, ahol a barátja és alkotótársa, az Amerikában élő és dolgozó (akkor éppen az Eufória harmadik évadát forgató) Rév Marcell segítségével próbált kapcsolatokat építeni.

„Vissza a kezdetekhez” hangulata van, jelenleg olyan projekteken dolgozik, amit támogatás nélkül, ő maga is meg tud csinálni, de ezen nem bánkódik, sőt, kifejezetten inspirálónak találja. „New York inspiráló hely, inspiráló a közeg, inspiráló ez a helyzet” – fogalmazott.

„Mindig bennem volt, hogy Magyarországról el kell menni kicsit, hogy felfrissüljön az ember, kiszellőztesse a fejét, új impulzusok érjék, és lássa, hogy a világ nem zárul be a határoknál.”

Már a Fekete pont előtt tervezte, hogy egy időre az Egyesült Államokba költözne, de azt a filmet még mindenképp el akarta készíteni. Most egy Amerikába szánt történetet ír, „azzal együtt is, hogy benne van az agyamban egy csomó olyan dolog is, ami Magyarországra vonatkozik”, de készül arra is, hogy Magyarországon mit tudna csinálni.

Szimler egyike azoknak a magyarországi filmes alkotóknak, akik soha nem kaptak állami támogatást a projektjeikre. A karrierjét a 2010-es, kitörő pozitív fogadtatást kapó, cannes-i filmfesztivált is megjáró Itt vagyokkal kezdte. A rövidfilm hosszabb változata végül nem készült el, első nagyjátékfilmje a 2024-es Fekete pont lett. A film nemcsak nemzetközi fesztiválokon, a mozikban is jól szerepelt, 120 ezer jegyet adtak el rá. Szimler a Budapest International Film Festival, azaz a BIFF egyik szervezője, a szervezőcsapattal tavaly február végén elindította az alternatív filmgyártási támogatást biztosító Cine-Collegium Budapestet (CCB) is – erről a vállalkozásról ebben a cikkben írtunk részletesen.

A Veiszer Alindának adott interjúban azt mondta, számára az SZFE volt „az utolsó bástyája az abban való hitnek, hogy itt tüntetéssel, ilyen típusú kiállással el lehet valamit érni. Kicsit cserben hagyásnak éreztem azt, amit művészeti társadalom meg az egész ország csinált az SZFE-sekkel”.

„Itt nem az SZFE volt veszélyben, hanem a magyar kultúra és művészet” – mondta a rendező, aki szerint mindenki, aki ma Magyarországon színházban vagy tévében dolgozik, valamilyen szinten kapcsolódott az SZFE-hez, ehhez képest szerinte nem volt egységes kiállás a diákok mellett, nem „állt le minden színház és az RTL sem”.

„Ez az érzés, hogy itt ülünk, és senki nem csinál semmit, és nem szólalunk fel, és nem állunk ki, és passzívan hagyjuk, hogy leperegjen előttünk minden, az volt az egyik fő motorja annak, hogy egyfajta tükörmutatás jelenjen meg a Fekete pontban”.

Az SZFE átvételével szinte párhuzamosan zajlott a Nemzeti Filmintézet átalakítása is, amikor – mint fogalmazott – „abszolút hozzá nem értő dilettánsok kerültek a vezetés élére”. „Egyértelműen az történt, ami mindenhol máshol is, hogy nem a szakértelem és a szakmai tudás határozta meg, hogy ki kerül vezető pozícióba”. Szimler szerint „ahol pénz van, oda beszivárog ez a típusú rendszer”, a filmkészítésben pedig „szépen el lehet rejteni 1-2 milliárd forintot is adott esetben, ha az ember producernek áll”.

„Ma már nehéz differenciálni a politikus attitűdöt a művészettől [...], amikor bemászik az ablakodon, akkor egyszerűen nem tudsz távol maradni tőle”. Szerinte a jelenlegi rendszerben minden alkotó fejében azok a kérdések forognak, hogy „az ember pályázzon, ne pályázzon, ha pályázik, mivel pályázzon, mennyire szólhatnak bele, bele fognak-e szólni. Folyamatos libikókában van mindenki a szakmán belül. Én ebben radikálisan más álláspontot képviselek, képtelen lennék ilyen produkcióban részt venni”.

„Ehhez a Filmintézethez én nem pályázok, nem legitimálom ezzel a rendszert”.

Bizonyos szinten megérti azokat is, akik másképp döntenek, de az, aki egy aránytalanul nagy költségvetésű projektbe beszáll, „egy pillanatig se gondolja, hogy ő most hozzájárul bármihez a kultúra területén”, mert „ez alapvetően egy pénz alapú dolog, kultúrát nem szül, sőt, kifejezetten káros is”.

Szerinte a filmszakmán belül, „néhány előkapirgált alkotón kívül, akikről soha életünkben nem hallottunk”, mindenki egyetért abban, hogy ez a rendszer így nem működik jól, és a politikának nem kéne beleszólnia, inkább az a kérdés, hogy ki az, aki enged, és ki az, aki nem. „Egy közös kiállás előbbre vinne”, amit hiányol, de „nem vagyok naiv, nem várom el, hogy ez megtörténjen”.

„Számomra az a kérdés, hogy tudok-e tükörbe nézni a nap végén, ha egyszer véget ér ez a rendszer, akkor mit fogok gondolni arról az időszakról, hogy akkor én bevállaltam-e dolgokat, vagy nem”.

Szerinte abban is van felelőssége, ha ő kap pénzt, akkor emiatt kik nem fognak kapni, „kivel szúrok ki azzal, ha én vállalom ezeket a dolgokat”. A Most vagy soha például összesen nagyjából 9 milliárdból készülhetett, ennyi pénzből szerinte „30-40 filmet lehetett volna csinálni Magyarországon”. „Nem a történelmi filmekkel van baj alapvetően, azzal van baj, ha ennyire ostobán van megcsinálva, és nem egy alkotói, hanem egy ideológiai ambíció szüli az egészet” – hangsúlyozta.

Arra a kérdésre, hogy olyan alkotóként, aki a pályája során soha nem kapott támogatást az államtól, elfogadná-e, ha egy kormányzat egyszer úgy döntene, hogy beszáll a BIFF-be, Szimler azt mondta, természetesen, hiszen „ez a dolga az államnak”.

A rendező szerint nagyon nagy igény van arra, hogy Budapestnek legyen egy nemzetközi filmfesztiválja, hiszen „az, hogy egy nagy európai városnak ne legyen saját filmfesztiválja, nonszensz”. Arra, hogy legyen a fővárosnak egy nívós nemzetközi fesztiválja, szerinte mindig, minden politikai párt oldaláról volt igény, de „ennek nem a politika oldaláról kell jönnie, hanem egy alulról szerveződő, szakmai projektnek kell lennie” – mondta. A filmfesztivállal hosszú távú terveik vannak, teljesen függetlenül attól, hogy éppen milyen a politikai beágyazódás az országban.

Szimler nem csak játékfilm- de reklámrendezőként is ismert, Rév Marcell révén pár éve a Gucci reklámkampányán is dolgozhatott. Mint mondta, a reklámkészítés fontos része az életének, sőt, ennek köszönhetően engedhette meg magának azt is, hogy másfél évig ne keressen, csak tegye a pénzt a Fekete pontba, hogy az elkészülhessen. „Én nagyon élvezem a reklámot, addig, amíg valamennyire tiszteletben tartják az alkotói minőséget, azt hogy itt rendezők dolgoznak, akik vélhetően jobban értenek a filmhez, mint a kreatív ügynökség tagjai”. Emiatt, amikor úgy érzi, „nincs igény kreatív emberre”, sokszor nemet is mond a felkérésekre. „Vannak kompromisszumok, amiket nem akarok meghozni” – mondta.

A teljes beszélgetést havi díjért cserébe ezen a linken lehet megnézni.

Szimler Bálint 2024 szeptemberében adott interjút a Telex Afternek, a beszélgetést itt lehet megnézni.