Nem gondoltam volna, hogy plasztikai sebészekhez is eljut ez az interjú
A közösségi média felületei egyszerre vannak tele azzal, hogy Az Ördög Pradát visel színésznője, Anne Hathaway húsz évvel a film bemutatója után ugyanúgy néz ki a második rész forgatásakor, mint két évtizede, és ez mennyire dögös és forradalmi, ugyanakkor vannak olyan videók is, amik azt mutatják be, milyen kiábrándító, ha sír egy filmben a színésznő, mert már nem látni az arcán az érzelmeket. Az utóbbi időben megsokasodtak a botoxszal foglalkozó videók, amelyek Demi Moore és Sarah Jessica Parker példáját szembesítik – A Szer színésznője boldogan él a szépészeti beavatkozásokkal, míg a Szex és New York Carrie-je inkább a természetes szépség mellett tette le a voksát.
Gondoltam, hogy ebben a zűrzavarban megkérdezem az After+ egyik adásában Döbrösi Laura színésznő véleményét a témában, hiszen Döbrösi nemcsak a kiemelkedő színészi teljesítményéről ismert, hanem másik szenvedélyéről is, az arcjógáról, amit hosszú évek óta űz, illetve már tanítja is. „Egy egészségtudatos, szépséget megőrző metódus” – definiálta interjúnkban a színésznő az arcjógát. A beszélgetésünkből kiderült, hogy Döbrösi azért kezdett érdeklődni az arcjóga iránt, mert a társadalom rá is nyomást gyakorolt a fiatal szépség megőrzésében.
„Úgy voltam vele, hogy nem egészséges gondolat, hogy félek attól, hogy meg fogok öregedni, hát nem attól kéne félni, hogy nem fogok megöregedni?” – merült fel Döbrösiben. A színésznő hozzátette, hogy az arcjógával visszanyerhetjük a kontrollt az arcunk felett, és mivel a nyakunktól felfelé még van vagy ötvennél is több izom, az arcjógában ezeket lehet tornáztatni, hogy ne legyenek feszültségek az arcban.
„Nem kell másnak a segítségében bíznom, hogy jó helyre szúrja-e a botoxot, vagy pedig úgy szúrja, hogy három hónapon keresztül migrénje legyen az embernek” – mondta, majd hozzátette, hogy a botox folyamatát hülyeségnek gondolja, még akkor is, ha manapság nagy divat a „bébi botox” kifejezés, ami kifejezetten a húszas, harmincas éveiben járó fiataloknak ajánlott, a ráncosodás megelőzésére. Döbrösi elmondta az interjúban, hogy a botox lebénítja az arcizmokat, és a mozgásképtelen izom csak ott „ül az arcunkon”, így erre „úgy hat a gravitáció, hogy az arc elkezd süllyedni, és nagyobb szükség lesz az arc felvarrására”.
Nem gondoltam volna, hogy plasztikai sebészekhez is eljut ez az interjú, akik reagáltak a közösségi média különböző felületein Döbrösi botoxról tett kijelentésére. Természetesen szinte lehetetlen lezárni a botoxról szóló vitákat, az mindenesetre tanulságos, hogy a színésznő elmondta a beszélgetésben, hogy lehet romantizálni Demi Moore, vagy Anne Hathaway döntését, akik bátran kísérleteznek a szépészeti beavatkozásokkal a trendeknek megfelelően, de nekik nem csupán botoxra van pénzük. Hozzátette, hogy a nagy sztároknak saját kozmetikusuk, személyi edzőjük van, az életvitelük a kinézetük tökéletesítésére épül. „Azt mindig elfelejtik az emberek, hogy nekünk, halandó embereknek, akik nem vagyunk nagy sztárok, a teljes csomagra sosem lesz pénzünk” – mondta Döbrösi Laura a botoxról.
Az év legizgalmasabb videóiról itt mesélnek a telexesek.