Kriminek közepes, az álkeresztény politikai mocsár szatírájának zseniális az új Tőrbe ejtve

A Tőrbe ejtve-filmek híresek arról, hogy tökéletes stílusban feszegetnek éppen aktuális politikai kérdéseket. Az első részben a főszereplő, Benoit Blanc magánnyomozó (Daniel Craig) azért dolgozik, hogy egy sznob milliárdos család ne tudjon kiforgatni az örökségéből egy iratok nélkül Amerikában dolgozó latin-amerikai ápolónőt. A második film, az Üveghagyma pedig ferde tükröt tart a magukat zseninek képzelő techmilliárdosok bűnökkel teli élete elé. A harmadik rész, az Ébredj fel, halott ember egy diszfunkcionális kisvárosi felekezetről szól, amit a helyi pap ügyesen radikalizál például a „feminista, marxista kurvák” ellenségképével – úgy, hogy közben az egyházi vezető velejéig romlott, kapzsi, és nem fél kiteregetni a szintén nyakig bűnös hívők szennyesét.

Amíg a korábbi filmeket nem ez az áthallás, hanem a zseniális történet, a nagyon jól szerkesztett cselekmény és a jobbnál jobb színészek vitték el a hátukon, addig az Ébredj fel, halott emberre kicsit elfogyott a szufla. Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy Benoit Blanc megint egy gyilkosság után nyomoz, de a megoldás itt már sokkal kiszámíthatóbb, mint a korábbi filmekben, és ha nem is jön rá a néző minden részletre azonnal, arra nagy eséllyel igen, hogy ki is valójában a gyilkos. Ez pedig elveszi az élét a film végén rendszerszintűen érkező Nagy Leleplezésnek.

A karakterekre, a hangulatépítésre és a színészi játékra azonban ezúttal sem lehet panasz. A film egy New York államban lévő, kisvárosi parókián indul, ahol a főszereplő, Jud Duplenticy (Josh O’Connor), a bokszolóból lett megvilágosodott lelkész azt a feladatot kapja, hogy segédkezzen Monsignor Jefferson Wicksnek (Josh Brolin), akinek a gyülekezete folyamatosan zsugorodik. Wicks azonban egyáltalán nem gondolja úgy, hogy ez probléma lenne, sőt: az új híveket ő maga golyózza ki a prédikációi során, hogy megtartsa azt a szűk kört, amit ügyesen tud radikalizálni és rettegésben tartani.

Cselekmény itt még nem igazán van, a karakterek viszont kifejezetten érdekesek, hiszen kapunk egy ájtatos öregasszonyt (Glenn Close), egy alkoholista orvost (Jeremy Renner), egy válságban lévő, paranoiás írót (Andrew Scott) és egy viszonylag normálisnak tűnő ügyvédet (Kerry Washington), aki apja kérésére felnevelte a hozzá csak úgy beeső önjelölt közösségimédia-gurut (Daryl McCormack).

Wicks szomorú háttértörténetét is viszonylag hamar megismerhetjük: a férfi nagyapja a gyülekezetnek szentelte az életét, de az anyja csak a „földi örömöket” hajszolta, és amikor kiderült, hogy nem örökölt semmit a tiszteletestől, agyvérzésben meghalt a sírja előtt. Ez Wicks gonosz eredettörténete, de nem lesz tőle sokkal szimpatikusabb így sem, hiszen saját torz világképéből kiindulva igyekszik megrontani saját követőit is.

Wicks halála indítja be a nyomozást, amiben a helyi rendőrfőnök (Mila Kunis) segítségül hívja Blancot, aki megpróbálja kibogozni a kusza szálakat. Természetesen minden szereplőnek megvan a saját motivációja a gyilkosságra, köztük Jud atyának is, akit Wick hónapokig válogatott módszerekkel próbált elüldözni a templomból.

A rejtély felvázolásáig a film a képernyőhöz szögezi a nézőt, a nyomozás azonban csak egy ideig tudja teljesen fenntartani a figyelmet. Aki jártas a krimikben, tudja, hogy általában az a gyilkos, akire az ember a legkevésbé számítana, a Tőrbe ejtve-filmek pedig azért voltak eddig különösen zseniálisak, mert ettől a recepttől merőben eltértek. Ezúttal azonban megjelenik a történetben egy megbízhatatlan narrátor is, ami itt elég idegesítő. Egy kriminél nem baj, ha nincs minden információ a néző orrára kötve, de ha szándékosan félrevezetik, ott már veszít a történet az élvezeti faktorából.

Az aktuálpolitikai áthallásra építő szatíra viszont tényleg zseniális, a film mesterien figurázza ki a keresztény értékekre hivatkozó, valójában álszent amerikai embertípust. Wicks szerint a keresztény egyházat a gonosz modernitás támadja, és arra buzdítja a híveit, hogy szerezzék vissza az elvesztett területeiket, és egy napon foglalják el méltó helyüket, mint egy keresztény nemzet urai. Wicks kegyetlen az egyedülálló anyákkal szemben, és valójában mindenkit megpróbál elüldözni, aki kilóg az általa normálisnak és üdvösnek tartott csapatból. A közösségi-média guru Cy pedig folyamatosan gyártja a kontentet, például AI-jal felpumpált, izmos Wicksről szóló tartalmakkal, olyan címekkel, hogy „There’s G-O-D in DOGE” (van isten a DOGE-ban). Nagyon nehéz nem észrevenni az áthallást az olyan képekkel, mint amilyen ez például itt.

Ezzel szemben Jud atya a hagyományosnak gondolt keresztény értékeket képviseli: a szeretetet, a befogadást, az alázatot, és igyekszik mindenkinek segíteni. A film viszont Jud atya karaktere mellé is állít egy ellentétet az ateista Blanc-kal, aki egy hosszú monológgal irányba állítja a nézőt: az intézményesített egyház a történelem során soha nem volt igazán jó, és rendre kihasználta a hatalmát arra, hogy komoly bűnöket igazoljon. Pontosan úgy, ahogy Wick működtette a saját felekezetét, és még az őszintének tűnő, keresztény értékrendet képviselő Judot is megpróbálta elüldözni.

Valójában az áthallások, a trumpista világkép kifigurázása vagy a messiáscsinálás problémáinak felvetése miatt érdekes film az új Tőrbe ejtve, ha már a cselekmény ezúttal nem annyira erős. A sztori a kereszténység szerepét vizsgálja a modern politikai káosz kavalkádjában, és szerencsére nem szirupos megoldást kínál a végén. Az író-rendező Rian Johnson remek ízléssel egyensúlyoz a világnézeti aknamezőn, így valószínűleg annak is tud adni valamit ez a film, aki mélyen hisz a keresztény értékrendben, és annak is, aki akkora ateista, mint Benoit Blanc.

A Tőrbe ejtve 3: Ébredj fel, halott ember a Netflixen nézhető.