El a kezekkel a sajtótól! Támogatás!

ADHD-val és autizmussal diagnosztizálták Grimest

2025. március 25. – 11:05

Másolás

Vágólapra másolva

Hosszú X-posztot tett közzé Elon Musk volt barátnője, Grimes. A bejegyzésben az énekesnő ADHD-járól és autizmusáról, illetve ehhez kapcsolódó tapasztalatairól számolt be. „Idén diagnosztizáltak nálam ADHD-t és autizmust, és rájöttem, hogy diszlexiás is vagyok, emiatt nem tudok helyesírás-ellenőrző nélkül írni” – írta bejegyzésében a kanadai énekes-producer.

Az énekesnőből azután robbant ki mindez, hogy meglátott egy X-posztot, amit az ADHD Memes nevű mémoldal tett közzé. Ebben arról a TikTokról származó vélekedésről van szó, miszerint a túlzott olvasás gyerekkorban a disszociáció jele lehet. Grimes mellékelte is a bejegyzést, és arról írt, hogy már konkrét „szubkultúra” épült a mentális egészséggel foglalkozó közösségi oldalakra, és egyre több az ilyen profil az online térben, amik gyakran „extrém információs veszélyzónák”, és sokszor csak rosszabbá teszik az érintettek életét.

Szerinte ha a diagnózist már gyerekkorában megkapja, akkor kevesebbet dolgozott volna, majd az ADHD Memes posztját megcáfolva kitért arra is, hogy rosszabbak voltak a tünetei, amikor kevesebbet olvasott. Ehhez kapcsolódóan jegyezte meg, hogy szerinte problémás, ha „egy ADHD-oldal megpróbálja patologizálni az egyik legjobb dolgot” amit egy gyerek azért tehet, hogy segítsen az ADHD-ján (itt az olvasásra gondolt), amivel nem mellesleg „autodidakta és tudatos emberré is válhat” egy fiatal.

Kritizálta azt is, hogy sokan önmagukat próbálják diagnosztizálni, ami gyakran tévútra vezetheti az érintetteket. Arról is írt, hogy az ADHD kialakulásához nagy százalékban hozzájárul a képernyőfüggőség és a kisajtolt dopaminháztartással kezdődő kiégés is. „Azt hiszem, hogy ennek a félinformációkra alapuló közösségi médiás mentális egészség-szubkultúrának a természete nagy aggodalomra ad okot. Akad néhány nagyszerű profil is, de sok ezek közül kifejezetten civilizációellenes és arra irányul, hogy rosszabbá tegye az embereket” – zárta gondolatait.

Grimes a saját gyerekeit is védeni szeretné az internetes nyilvánosságtól, egy héttel ezelőtt például nyilvánosan szólította fel volt párját, a fiát a Fehér Házba cipelő Elon Muskot, hogy tartsa távol közös gyereküket a kameráktól. Musk és Grimes 2021-ben szakítottak, és nem volt zökkenőmentes az elválásuk, a gyermekfelügyeleti perek miatt az énekesnő a csőd szélére sodródott tavaly. Három közös gyermekük van: X Æ A-XII (4 éves), Exa Dark Sideræl (3 éves) és Techno Mechanicus (2 éves).

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!