El a kezekkel a sajtótól! A kormány most a független médiát vette célba, de az igazságot nem lehet betiltani. Amíg velünk vagytok, mi is létezni fogunk, köszönjük, hogy támogatásoddal és adód 1%-ával segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy?
Jelentkezz be!
Támogatás! Elrejtés

Exfelesége beperelte Nicolas Cage-et, miután közös fiuk rátámadt

2025. február 21. – 12:25

Másolás

Vágólapra másolva

Nicolas Cage volt felesége, Christina Fulton pert indított exférje és közös fiuk, a 34 éves Weston Coppola Cage ellen. Fulton szerint 2024 áprilisában a férfi életveszélyesen megtámadta őt, volt férje pedig nem foglalkozott Weston mentális problémáival. A vád szerint a támadásban Fulton agyrázkódást és zúzódásokat szenvedett, illetve a fogai is megsérültek, valamint pszichésen is megviselte az ügy, írja a BBC.

„Nicolas tisztában volt Weston történetével, mégsem tett lépéseket azért, hogy megakadályozza a bűncselekményeket” – állítja Fulton, aki hozzátette, fia 130 kiló feletti profi harcművész, ezért is érezte magát fenyegetve, amikor rátámadt.

Fulton azzal vádolja Nicolas Cage-et, hogy a színész többször kimentette fiukat a börtönből, és együtt iszik vele annak ellenére, hogy Weston Cage-nek a kábítószerekkel is problémái vannak.

Nicolas Cage ügyvédje szerint a vádak abszurdak és megalapozatlanok, Weston Coppola 34 éves férfi, akit nem köteles ellenőrizni az apja, és nincs felelőssége abban, ha rátámad az anyjára.

Weston Cage-et 2024 júniusában tartóztatták le anyja és egy másik ember elleni fegyverrel elkövetett támadás vádja miatt. A férfi mindkét vádpontban ártatlannak vallotta magát.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!