Villanyszerelők mellett dolgozik másodállásban a Jóban Rosszban Pongrácz dokija

A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

„Egyre több olyan kollégával találkozom, akik szintén hasonló cipőben jár, szintén ugyanezt az utat járja mint én, úgyhogy abszolút mindenki megérti, hogy másodállást vállalok” – mondta Gazdag Tibor, aki a sorozat megszűnéséig a Jóban Rosszban Pongrácz dokiját alakította főállásban, most pedig elsősorban színházi szerepekben játszik.

A 60 éves színész a színházi munkáit nem érzi kevésnek, de családfenntartóként több pénzre volt szüksége, ezért ment el testvérei veszprémi villamossági cégéhez dolgozni. „És mikor megszűnt az állandó munkám, a sorozat, akkor hozzájuk el tudtam menni. El tudtam helyezkedni náluk, és egy olyan feladattal bíztak meg, amit akár a színházi munkáim mellett el tudok vállalni” – mondta az RTL Fókuszban.

Gazdag Tibor azt mondta, sokan meglepődnek, amikor vidéken találkoznak vele egy munkaterületen, hogy mégis mit keres ott, „nem nagyon értik. Azt hiszik, hogy mi egy tejben-vajban folyó Kánaánban éljük a mindennapjainkat, és nekik ezt nehéz felfogni, hogy nem így van” – mondta Gazdag, aki főleg kontrollerként dolgozik villanyszerelők mellett és leginkább papírmunkát végez.

Csatlakozz a csoportunkhoz!