
Bindzsisztán korrupt miniszterelnökeként, Pandur Pjetrőként tért vissza Csurran, cseppen című új klipjében Majka. A sztori egyszerű: az imádott vezető végre interjút ad, de egy fehér inges, szőke fiatal „a haza érdekében” néhány csepp igazságszérumot csempész az italába. A fantasztikusan sminkelt Majka ezután a stáb egyre nagyobb megrökönyödésére, majd idegességére elmondja uralkodásáról az igazat, vagyis hogy mindent csak a pénzért tesz. Így kezdi:
„Lassan már 8 éve én vagyok az ország fasza!
Csak annyit kellett kiabálni: Ruszkik haza!”
A dalszövegben szerepelnek a diktatúrák szokott húzásai, most csak pár olyat emelünk ki, amiről már mintha mi is olvastunk volna:
„Egyre nagyobbak lettünk, mint egy gyülekezet
Csak szidnom kellett a melegeket
Röhögtünk a barmokon, hogy ebből van a pénz
Csak ígérgetni kell, madzag meg méz”
vagy
„Hopp, egy-két milliárd, ezt eltettem!
Már megérte ma is ezért felkelnem
Az első húsznál még reszkettem
De a többinél már nem stresszeltem”
esetleg
„Kellett valami, amitől féljenek
Valami bonyolult, amit úgy se értenek
...
Mert én mindent túlélek!
Rám vannak írva a törvények!
Csurran, cseppen
Az égből pénz kell hogy essen
Mert én mindent túlélek!
A gazdi jóbarátja a készpénznek”.
Ínyenceknek ajánljuk a nézők képernyőn futó üzeneteit tanulmányozni!
A klip megérdemli, hogy megemlékezzünk a stábról is:
Rendező / Producer – Majoros Péter
Zene – Likvidátor
Vágó/DOP – Elek Péter
Operatőr – Balla Olivér
Runner – Kun Marcell
Fodrász – Vörös Kati
Smink – Nagy Andrea
Világosító – Szalma Krisztián
Stylist – Holdampf Linda
Maszk – Makk Ildikó