2024. december 24. – 16:47
Jól ismert filmes motívumnak számít, amikor egy szerelem történetét az egyik fél súlyos betegsége teszi még drámaibbá. Az Élet nélkülem, a Most jó, az Amíg tart a nyár és az Egy kis Mennyország is hasonló receptre épített, és ez az alapfelállása A szerelem idejének is (We Live In Time), amely főleg a két főszereplő, Florence Pugh és Andrew Garfield közötti kémiára építve kíséri végig egy kapcsolat mély- és csúcspontjait. A szerelem ideje abban különbözik leginkább a felsorolt filmektől, hogy ezt a kapcsolatot nem kronológikusan, hanem az időben ide-oda ugrálva követi.
A Florence Pugh által játszott karaktert, Almutot egy modern konyhán dolgozó ambiciózus séfként ismerjük meg a filmben, Andrew Garfield pedig Tobiast, a granolát forgalmazó cég munkatársát alakítja. Kettejük közül Almut a racionálisabb, Tobias pedig a romantikusabb lélek, aki bármilyen kompromisszumra képes a rákkal diagnosztizált barátnője boldogságáért.
A film időbeli ugrásai nemcsak arra szolgálnak, hogy a film kicsit felkavarja a sokszor látott alapformulát, hanem hogy életszagúbb módon mutassa be Almut és Tobias kapcsolatának fő akadályait és nehéz döntéseit. A szerelem ideje fő erénye így az, hogy úgy megható, hogy közben nem hallgatja el a két főszereplő gyarlóságát vagy önzését sem.
A színdarab alapján készült filmben így bőven jut idő a két karakter kibontására, egy felhőtlen pillanatra azonnal érkezik egy kegyes hazugság, az abszurd megismerkedés mellett az összezördülések, a kompromisszumok is ugyanolyan hangsúlyosak. A korábban a Brooklynt rendező John Crowley A szerelem idejében így gyakran él azzal az eszközzel, hogy egy-egy vicces vagy abszurd jelenettel kizökkenti a közönséget a történetet azért végig belengő melankóliából.
Florence Pugh elragadóan játssza Almutot, akiről simán elhisszük nézőként hogy az étel lelke jelent számára mindent, és hogy a legnagyobb figyelemmel állítja össze konyhájának degusztációs menüit. Almut motivált, erős jellem, aki mintha pont abba rokkana bele, hogy nem akarja felfedni sebezhetőségét, apja haláláról is csak akkor mesél a barátjának, amikor már az addig féltve őrzött titkaira véletlenszerűen fény derül. Tobias pedig inkább érzéseinek elfojtásával lendülne túl azon, hogy elveszítheti feleségét, és inkább alkalmazkodik hozzá akkor is, ha Almut egyértelműen önző módon cselekszik.
A film így a szokásos párkapcsolati témákon túl olyan kérdéseket is feszeget, hogy rákosan viselkedhetünk-e önző módon, hogyan küzdhető le a folyamatos rettegés, és számít-e a halálunk utáni nyomunk a világban, ha már életünkben szerető család vesz minket körül.
Azért sem intézhető el A szerelem ideje klisés romkomként, mert a készítők még arra is figyeltek, hogy az aláfestő zene ne legyen túl tolakodó, direkten az érzelmekre ható. A The National tagjaként vagy Taylor Swift alkotótársaként ismert Bryce Dessner kiemelkedő munkát végzett ismét a filmzenével. Az operatőr, Stuart Bentley eszköztelen, egyszerű beállításai pedig nem tették giccsesebbé a történetet, pont annyira szívmelengető így a film, mint amennyire az egy romantikus filmtől elvárható. Florence Pugh és Andrew Garfield pedig úgy működik együtt a vásznon, hogy abszolút hihetően hozzák a nehézségek ellenére is megingathatatlan szerelmespárt.
A szerelem ideje az alaptörténetével tehát nem szolgál nagy újdonsággal, viszont az átgondolt felépítése és visszafogottsága simán feledteti, hogy már hányszor láthattuk ezt a szívfacsaró történetet.
A szerelem ideje december 26-től látható a magyar mozikban.
