Újraadja az RTL a teljes Barátok köztöt

2024. december 18. – 14:10

Másolás

Vágólapra másolva

Három éve hivatalosan véget ért a Barátok közt, de január 6-tól az RTL újra műsorra tűzi az első résztől kezdve a 23 évig futó sorozatot. Mint az RTL közleményéből kiderül, „a nagysikerű sorozatot minden hétköznap 13:25-től, több egymást követő részben láthatják a nézők”.

A Barátok közt 1998. október 26-án debütált az RTL-en, most pedig részben a nosztalgiázni vágyók kedvéért adja le újra a csatorna. „Bár a lakóközösségben zajló eseményeket az írói fantázia szülte, a nézők most is tudnak velük azonosulni, hiszen a szerelem, csalódás, barátság, ármánykodás, pénz, hatalom és a család körül forognak” – magyarázza az RTL.

2021-ben azért ért véget a Barátok közt, mert a sorozat nézettsége már rég nem hozta az elvárt számokat. „A sorozat kreatív szempontból egy olyan útvesztőbe került, amely teljesen eltérítette az eredeti gondolataitól, eredeti céljaitól és egy olyan rossz irányba vitték el, ami után már csak idő kérdése volt, hogy ez a nézettségen mikor fog látszani” – mondta ekkor Kolosi Péter, az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese és programigazgatója.

A Barátok közt a tízezredik részén is túl volt, mielőtt vége lett. A legsikeresebb szakaszaiban több mint kétmillió ember nézte.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!