2024. december 13. – 07:02
Már 12 évesen beiratkozott a National Youth Music Theatre-be, ahonnan később kirúgták ugyan, Jude Law mégsem hagyott fel a színészettel, és addig ment, míg 1997-ben megkapta első komolyabb hollywoodi szerepét Ethan Hawke és Uma Thurman partnereként a Gattacában. Jude Law sikerének, karrierjének a filmiparban most már a Hollywood Walk of Fame-en, azaz a hollywoodi hírességek sétányán is nyoma van: csütörtökön ugyanis leleplezték a csillagát.
A CBS News beszámolója szerint az ünnepségen David Lowery rendező méltatta a brit színész munkamorálját és a szakma iránti elkötelezettségét. „Soha nem csinálja ugyanazt kétszer. Soha nem választja a könnyű vagy a biztonságos megoldást – mondta. – Alázattal és kedvességgel közelít a munkájához, és olyan mértékben elkötelezi magát, ami akár ijesztő is lehetne, ha nem lenne annyira inspiráló.”
A BAFTA-díjas, Oscar-, Tony- és Olivier-díjra jelölt színész azt mondta, egyedül nem lehet színészkedni, majd a kitüntetést megköszönte mindenkinek, akivel együtt dolgozott az elmúlt harminc évben, illetve akik bátorították, vezették, inspirálták őt.