Berki Mazsi egyet ütött, és máris feladta román ellenfele

2024. december 2. – 09:10

Másolás

Vágólapra másolva

Az RTL Sztárbox című műsorán elért eredményei után a nemzetközi Hell Boxing Kingsen képviselte Magyarországot, ahol a női könnyűsúlyú kategóriában a román DJ-influenszerrel, Giulia Anghelescuval kellett megmérkőznie. A meccsük nem tartott sokáig, mindössze pár másodpercig, az első menet elején ugyanis olyat ütött be Berki Mazsi a román versenyzőnek, hogy az nem tudta folytatni a mérkőzést. A kiütéssel Berki Mazsi bejutott az elődöntőbe, írja az RTL.

Az elődöntőt a miskolci DVTK Arénában rendezték, éjfél is elmúlt, mire Berki Mazsiékra sor került. Giulia Anghelescuról már a bemutatkozó filmjében kiderült, hogy nem áll hozzá túl közel az ökölvívás, és a meccs annak ellenére futott le ennyire gyorsan, írja a Hvg.hu, hogy Berki saját bevallása szerint próbált úgy bokszolni, hogy egy kicsit vigyázzon ellenfelére.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!