Nagy Levente budapesti DJ-producer, művésznevén Mulya halálának hírét zenésztársa és közeli barátja, Sobek közölte az Instagramon. Ők együtt hozták létre a Complaint Kulture nevű kiadót, és egy közös bulisorozatuk is volt Sobekin néven. Nagy Levente november hatodikán kapott stroke-ot, amiről szintén a Sobek és Mulya által alapított Complaint Kulture kiadó számolt be a közösségi médiában, akkor arról írtak, hogy kritikus az állapota, és bizonytalan, mikor térhet vissza a zenéléshez, ezért adománygyűjtést szerveztek neki. A cikkünk írásakor több mint 14 ezer euró gyűlt össze.
„Az elmúlt hetek reménnyel, hihetetlen bizakodással, elképesztő támogatással, és természetesen kérdésekkel voltak tele. Mindenki megtette, amit csak tudott, de úgy döntött, hogy most már fent játssza tovább a lemezeket. Kérlek, tartsátok tiszteletben a család magánéletét, és fejezzétek ki részvéteteket egy gyertyagyújtással, vagy egy kedves emlék felidézésével róla vagy a zenéjéről. Köszönöm, Levente” – ezekkel a sorokkal búcsúzott a DJ-től Sobek.
A progresszív house-t játszó Mulya zenei családból jött: apja karmester volt, fiatal korában pedig zongorázni tanult és szolfézsórákra járt. A kétezres évek végén kezdett zenélni, első EP-je, a Marvin 2017-ben jelent meg a MoBlack Records gondozásában. Ezután 2018-ban adta ki a következő projektjét, több remixet is készített, illetve Svájcban és Szlovákiában is fellépett már több elektronikus zenei rendezvényen.
A tragédia előtt Mulya fontos mérföldkőhöz érkezett a karrierjében, és a rangos Innervisions kiadónál jelent meg egy új EP-je, ami a Silvio címet viseli.