Letartóztatták Lil Durk chicagói rappert, akit bérgyilkos felbérelésével vádolnak

2024. október 25. – 15:02

Letartóztatták Lil Durk chicagói rappert, akit bérgyilkos felbérelésével vádolnak
Lil Durk 2023. október 28-án Newarkban – Fotó: Michael loccisano / Getty Images / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtökön Floridában letartóztatták Lil Durk amerikai rappert – írja az Independent. Durk letartóztatása az eddig információk szerint egy kiterjedt szövetségi nyomozáshoz kapcsolódik egy gyilkossági ügyben.

A 32 éves Grammy-díjas rappert (születési nevén Durk Banks) jelenleg óvadék nélkül tartják fogva a Broward megyei börtönben, és azzal vádolják, hogy korábban felbérelt egy bérgyilkost. A helyi szervek az előadó rabosítási fotóját is közzétették, ami már terjed az interneten.

Durk letartóztatása egy nagyobb, szervezett akció része volt: öt Lil Durkhöz köthető férfit is lekapcsoltak, akik ellen csütörtökön vádat emeltek a kaliforniai szövetségi ügyészek. Kavon London Grant, Deandre Dontrell Wilson, Keith Jones, David Brian Lindsey és Asa Houston mind kapcsolatban álltak a Durk által alapított chicagói Only the Family (gyakori nevén OTF) zenei kollektívával és kiadóval. Őket bérgyilkossággal, valamint lőfegyverek birtoklásával és használatával vádolják egyéb erőszakos bűncselekményekkel együtt.

Az ügy szálai egy régóta húzódó, a rapszíntéren jól ismert és dokumentált konfliktushoz vezethetnek, ami két rivális rapper és banda között robbant ki évekkel ezelőtt. Durk unokatestvérét és mentoráltját, a King Von néven ismert rappert (születési nevén Dayvon Bennettet) még 2020 augusztusában lőtték le egy atlantai éjszakai klub előtt két másik társával együtt. A gyilkosságban egy másik rapper, Quando Rondo (polgári nevén Tyquian Terrel Bowman) keze is benne volt, a hírek szerint Lil Durk őt akarhatta megöletni az általa felbérelt bérgyilkosokkal. (King Vont egy korábbi cikkünkben már említettük, amiben a tragikusan fiatalon meghalt rapperekről írtunk.)

A revans 2022-ben jött, amikor Quando Rondóra és Lul Pab nevű unokatestvérére 2022 augusztusában rátámadtak egy Los Angeles-i benzinkúton. A fegyveres támadás során Pab életét vesztette, Rondo pedig könnyebb sérüléssekkel megúszta. A rendőrség szerint a lövöldözés megtorlás volt King Von haláláért. Durköt és a hozzá köthető öt férfit hozták összefüggésbe a gyilkossággal, aminek ügyében nyomozás indult, ennek következtében tartóztathatták le a rappert és társait október 24-én két államban.

A WGN Chicago által említett nyomozati iratokban az is szerepel, hogy a vádlottak 2022-ben Los Angelesbe utaztak, hogy felkutassák Quando Rondót. Kiderült továbbá, hogy a Kaliforniában letartóztatott Kavon London Grant az említett évben Los Angelesbe repült, hogy fegyvereket adjon át bűntársainak. A férfi emellett két járművet is bérelt, amelyekkel követték Bowmant és családtagjait.

Lil Durk képviselői és zenésztársai egyelőre nem szólaltak meg az ügyben.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!