Netanjahu megpróbálta megakadályozni, hogy bemutassanak egy róla szóló dokumentumfilmet

2024. október 22. – 15:20

Másolás

Vágólapra másolva

December 11-től lesz elérhető a Jolt.film platformon az a dokumentumfilm, amiben bemutatják azokat a korábban soha nem látott felvételeket az izraeli miniszterelnökről, amiket még 2019-ben készítettek róla egy korrupciós vádakkal összefüggésben tartott rendőrségi kihallgatáson. Az ügy 2019-ben végül vádemelésig jutott.

Szeptemberben Netanjahu megpróbálta megakadályozni, hogy a film a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon debütáljon, de egy jeruzsálemi bíróság elutasította az izraeli miniszterelnök keresetét. Netanjahu azt állította, hogy a film készítői törvényt sértenek azzal, hogy bemutatják a kihallgatásán készült felvételeket. A filmet végül bemutatták a fesztiválon.

A Variety cikke szerint a politikai tartalma miatt a nagy streaming platformok nem merték bemutatni a dokumentumfilmet, így a rendező Alexis Bloom és a producer, Alex Gibney választásra a Jolt nevű platformra esett, ami márciusban startolt el kimondottan azzal a szándékkal, hogy alternatív lehetőséget biztosítson a fesztiválokon sikert arató, de hagyományos forgalmazásra kevésbé alkalmas, független filmek számára.

A Joltnál a jegyárakat a készítők határozzák meg, a The Bibi Files-t például 12 dollár (mostani árfolyamon majdnem 4500 forintnak megfelelő összegért) lehet megnézni. Fontos még, hogy az alkotók megtarthatják a film tulajdonjogát, a bevételnek pedig a 70 százalékát kapják meg.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!