Meghalt az Iron Maiden első énekese

2024. október 21. – 18:53

Másolás

Vágólapra másolva

66 évesen meghalt az Iron Maiden korábbi énekese, Paul Di’Anno – közölte a zenész kiadója a család kérésére. A Variety cikke megemlékezik róla, hogy Di’Anno 1978 és 1981 között volt az együttes frontembere, az angol Iron Maiden című első, valamint a Killers című második albumon is ő énekelt. Őt Bruce Dickinson váltotta, aki a mai napig a Maiden énekese.

A londoni születésű Di’Anno több szólóalbumot is kiadott később, illetve a Battlezone és a Killers zenekarok (nem összetévesztendő és összetéveszthető a Brandon Flowers vezette Killersszel) élén is ő állt egy ideig. Ugyan egyre jobban küzdött – nem részletezett – betegségeivel, de 2023 óta így is több mint száz koncertet adott.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!