A Nintendo minden idők egyik legnagyobb, legfontosabb videójátékos cége, a neve jóformán egyet jelent az iparággal. Hatalmas rajongótáboruk van, pedig üzleti modelljük olyan, mint egy zárt gazdaságé. A játékaik kizárólag a saját konzoljaikra érhetőek el, nem érdekeltek az esportban, és leginkább a japán piacra koncentrálnak. Nem csoda, hogy lelkes játékosok és fejlesztők csapatai előszeretettel emulálják a cég játékait más platformokra, a kissé vaskalapos japánok pedig markánsan meghúzzák a határaikat. Ezek az ügyek jól mutatják be azt is, mennyire ingoványos talaj a videojátékok emulálása.
Mit is csinál, aki emulál?
Az emulátor dióhéjban egy olyan szoftver, ami egy adott számítógépes környezetben egy másik rendszert szimulál. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy például egy Super Nintendo emulátoron keresztül olyan legendás játékokkal tudunk játszani például PC-n, mint például a Super Mario World. Ehhez semmi más nem kell, mint az adott program és a kívánt játékok fájljai. És általában itt kezdődnek a jogi gondok.
Az emulátorok és az ezeken keresztül futtatott játékok kérdésköre ingoványos talaj, nehéz megítélni, pontosan mi legális még, és mi nem az. Az emulátorokkal általánosságban nincs probléma, a rendszerek szimulálása többnyire nem jár jogvédett fájlok használatával. Más a helyzet azonban a futtatni kívánt játékok esetében, ugyanis ezeket valahonnan meg kell szerezniük azoknak, akik játszani szeretnének az adott címmel. A ROM-ok (Read Only Memory, azaz olyan memória, ami csak olvasható adatok, például játékszoftverek tárolására alkalmas) legálisan kizárólag a játékok megvásárlásával szerezhetőek be.
A szóban forgó játékok viszont tíz évnél is régebbi kiadások, fizikai példányaik beszerzése sokszor nemcsak közel lehetetlen, de borzasztó drága is, a korabeli játékok ugyanis ma már igazi gyűjtői ritkaságnak számítanak. Ráadásul gyakran előfordul az is, hogy ezek a kiadások csak bizonyos régiókban (USA, Japán) voltak elérhetőek. Aki viszont nosztalgiázni szeretne ezekkel a játékokkal, sokszor teljesen tehetetlen, hiszen nagyon sokat sosem adtak ki frissebb gépekre. A teljesen legális út így az, ha nemcsak a játékot, de egy korabeli konzolt is beszereznek a játszani vágyók. Ezenkívül maradnak a különböző letöltőoldalak, ahol viszont a játékok ROM-jai (a mai gamerszleng már így hívja az emulátorba betölthető játékfájlokat is) bárkinek elérhetőek.
Az ilyen oldalak két csoportra oszthatók. Ott vannak azok a tárhelyek, amiket lelkes rajongók egyfajta misszióként mindenkinek szabadon elérhetővé tesznek, egy adatbázist létrehozva. A másik, problémásabb fajta az, ahonnan pénzért tudjuk leszedni a játékokat, érthető módon ezek kerülnek elsődlegesen a kiadók, köztük a Nintendo célkeresztjébe.
Véget nem érő meccs
Az emulált játékok népszerűbbek lettek az elmúlt években, köszönhetően nemcsak annak, hogy egyre egyszerűbb így futtatni a különböző játékokat, de annak is, hogy egyre több olcsó kézi konzol jelenik meg kifejezetten retró játékos céllal. Aztán persze ott vannak az olyan eszközök, mint például a Valve Steam Deckje vagy az Asus Rog Allyja. Ezek már komplett kézi PC-k, amik a legújabb játékokat is simán viszik, de alkalmasak retró játékok futtatására is. A fejlesztő csapatok munkájának hála pedig már külön szoftverek érhetőek el, amiket kimondottan ezekre az eszközökre írtak, és minden eddiginél kényelmesebbé teszik az emulálást.
Az elmúlt években a Nintendo több emulátor ellen is fellépett, és a legtöbbször nehéz megítélni, melyik szereplőnek van igaza. Az első volt a sorban a Dolphin nevű GameCube- és Wii-emulátor, ami hosszú évek óta elérhető, nemrég azonban a Valve-val kollaborálva megjelent volna a Steam játékboltban is. Ekkor lépett közbe a Nintendo, miután a Steam üzemeltetője, a Valve megkereste őket is. A cég világossá tette, hogy hallani sem akar a dologról, de az emulátort hagyta működni.
Ezután jött a Yuzu nevű Nintendo Switch-emulátor, ami abból a szempontból különösen problémás, hogy a Switch a Nintendo jelenlegi egyetlen konzolja, így ennek az emulálása szúrhatja a leginkább a cég szemét. Ez viszont alapvetően nem lett volna elég ahhoz, hogy a Nintendo lelője a projektet. „Azért perelték be őket, mert a fejlesztők Patreon-exkluzív juttatásként gyakorlatilag árulták az emulátor azon verzióját, ami már a hivatalos megjelenés előtt lehetővé tette, hogy az év legfontosabb Nintendo-játékát, a Tears of the Kingdomot PC-n lehessen játszani – mesélte az ügyről Grath, a Checkpoint videójátékos podcast egyik készítője. – Ezt több mint egymillióan próbálták ki. Vagyis pénzt, sok pénzt kerestek az emulátorból, ami az egészet illegális gazdasági tevékenységgé alakítja egy idealizált IT-szabadságharc helyett.”
A Yuzu egy kiszivárgott verziót kínált pénzért az aktuális Zelda-játékból, ebben az esetben pedig teljesen kizárható, hogy a játékot legálisan szerezték volna be, hiszen az még meg sem jelent. Ebben az esetben viszont már nem emulációról, hanem sima kalózkodásról beszélhetünk, ami miatt a Yuzu fejlesztőinek 2,4 millió dollárt, azaz majdnem 890 millió forintot kellett fizetniük a Nintendónak, az emulátor pedig szintén elérhetetlenné vált. Az ügyben ráadásul további, még nehezebben védhető vádak is felmerültek. „Felmerült vádként az is, hogy a megfelelő rangú Yuzu-fejlesztők egy titkos Discord-csatornán elértek több száz kalóz Switch-játékot is, hivatalosan fejlesztési-tesztelési okokból, de nem tudom, hogy ez végül a per során bebizonyosodott-e” – mondta Grath.
A Switch-emulátorok sorában a Yuzu elkaszálása után a Ryujinx nevű szoftver következett, itt már viszont lényegesen kevesebbet tudunk az ügyről, a Ryujinx ellen pert sem indított a Nintendo. Az emulátor egyik fejlesztője mindenesetre az X-en jelentette be, hogy a Nintendo megkereste a csapatot, hogy állítsák le a fejlesztést, és töröljenek minden azzal kapcsolatos tartalmat is.
„A mai napig senki nem tudja, hogy perrel fenyegették meg, vagy egyszerűen fizettek neki, hogy zárja be a boltot – monda az ügyről Grath. – Ha az utóbbi, az talán egy fokkal jobb, mint amilyen az előbbi lenne, de mivel vélhetően komoly titoktartási előírás volt arról, ami történt, nem tudom, hogy ez ki fog-e kerülni pár éven belül.” Ennek az esetnek a hátterében tehát egy merőben más jellegű döntés áll, a végeredmény azonban ugyanaz. Grath szerint a lépés hátterében „a közelgő, még be nem jelentett Switch 2 premierje állhat, ami minden szivárgás szerint visszafelé kompatibilis lesz (azaz a korábbi konzolra kijött játékok is futnak majd rajta). Ez nagyon hasonló architektúrát feltételez, ami akár meg is könnyítheti az emulátorprogramozók dolgát.”
Úgy tűnhet, a Nintendo túltolja, de alapvetően igaza van
Még furább annak a youtubernek az esete, aki kifejezetten az említett kézi konzolok bemutatásával és retró játékok emulálásával foglalkozik. A Retro Game Corps nevű csatorna egy Youtube-bejegyzésben számolt be arról, hogy egy, a Wii U konzollal foglalkozó videóját leszedették, illetve egy másik videójára copyright strike-ot kapott, azaz valaki szerint a videó szerzői jogot sért. Ahogy a tartalomgyártó fogalmazott: „Fontolgatom, hogy a tisztességes felhasználás alapján ellenkérelmet nyújtok be, mivel a videó oktatási célú volt, és nem volt hatással a piacra – egy olyan konzol bemutatójáról van szó, amit már nem lehet megvásárolni (még a Wii U online boltja is bezárt, így a vállalatnak nincs módja arra, hogy bevételt szerezzen a Wii U eladásából). Azonban nem szívesen nyitnék ki egy ilyen ajtót egy több milliárd dolláros vállalattal szemben, mivel a következő lépésük a jogi útra lépés lenne.”
Az ügy hatására a videós természetesen máshogyan folytatja, a már felvett anyagokon elhomályosítja a nintendós részleteket, a jövőben pedig egyáltalán nem is fogja bemutatni azokat. Grath azonban rávilágított, hogy az ügyben nem egyértelmű a Nintendo felelőssége: „Az, hogy a Nintendón belül pontosan ki és miért nyomott copyright strike-ot a két videóra, az számomra nem tiszta – és amilyen borzalmas a YouTube feljelentős rendszere, még az sem biztos, hogy tényleg a Nintendo volt az. De tegyük fel, hogy tényleg ők voltak – két ilyen videó letiltásának a több millió hasonló mellett egy ezzel foglalkozó csatornán vélhetően vagy valami nagyon konkrét, vagy valami nagyon random oka lehetett.”
A Nintendo speciális helyet foglal el az emulátorok és a kalózszoftverek piacán, ami miatt nem meglepő, hogy ők a legaktívabbak az ezek elleni harcban is. „Ebben biztosan része van annak is, hogy feltehetően az ő platformjaik képviselik a legnagyobb részarányt, ha konzolos kalózkodásról van szó. Ez egyrészt teljesen természetes és jogos, az ellenszenvet az szüli, hogy a régi játékaik egészen apró szelete érhető el csak legálisan, és ezért visszás, hogy azok kipróbálását mindenhol ellehetetlenítik” – foglalta össze a jelenséget Grath.
A másik érv, amit a Switch-emulálás mellett fel szoktak hozni a felhasználók, hogy egy 2017-es, azaz hétéves konzolról beszélünk, aminek értelemszerűen megvannak a hardveres határai. A rendszert PC-n vagy egy erősebb kézi konzolon emulálva olyan minőségben játszhatjuk a kiadó játékait, amit az eredeti konzol képtelen nyújtani. A legviccesebb az egészben pedig az, hogy nemrég még maga a Nintendo múzeum is gyanúba keveredett, miszerint a kiállított játékok nem eredeti Super Nintendo konzolokon, hanem PC-s emulátoron futnak.
A helyzet tehát minimum zavaros, és ez olyan rendszert teremtett, ami sem a játékosoknak, sem a kiadóknak nem jó. Előbbi csoport nem ér el legálisan rengeteg játékot, míg utóbbi folyamatos szélmalomharcot vív egy jogilag nehezen körbehatárolható jelenséggel. „Az emulátor mindig is egy szürke zóna volt a jog szemében – mutatott rá Grath. – Amíg valaki nem használ vagy tör fel eredeti kódot, maga a szoftver természetesen legális. A gond épp azzal van, hogy mit játszol le ezzel: egy Switch-emulátorral sem csak és kizárólag másolt kalózjátékokat lehet elindítani, de nyilvánvaló, hogy a felhasználók extrém többsége erre használja, ezt viszont ugye nem lehet bizonyítani. Már sok bíróság kimondta, hogy amíg ez így van, az emulátor önmagában bizony legális, és gondolom a Nintendo, a Sega, a Sony meg a többi cég pontosan ezért nem is lép fel ellenük, ellenben ezért próbálják vadászni a warezoldalakat, mert az meg ugye objektíven illegális, pláne ha valaki még hasznot is szerez belőle.”
A játékosoknak viszont sokszor semmilyen más lehetőségük nem marad, mint ezekhez az alapvetően illegális módszerekhez nyúlni. „Ennek az egésznek a borzalmas mellékterméke, hogy sok tízezer egykor megjelent játékhoz nem lehet legálisan hozzájutni, és aki nem tudja, hogy milyen kódszavakra kell rákeresnie az azonnali eredményért, annak egyre nehezebb lesz az, hogy legalább szürke zónásan kipróbálja őket, és egyre valószínűbb, hogy valami ótvar oldal lehúzza őket pár dollárral néhány ROM-ért vagy pocsék webes emulációért cserébe” – foglalta össze Grath a felhasználói oldal nehézségeit.
