2024. október 13. – 18:52
Talán még most is élénken él bennünk a pillanat, amikor 2020-ban, a világjárvány kezdetén a semmiből berobbant egy spanyol thriller, ami leuralta a Netflixet a könnyen értelmezhető társadalomkritikájával és a klausztrofób hangulatával. Ezzel a hangulattal a közönség elég könnyen tudott azonosulni a karantén kellős közepén. A Platform első része egy disztópikus börtön történetét meséli el, ahol a rabok kétfős cellákban élnek, és egy központi platformon keresztül táplálják őket. A platform minden nap fentről lefelé halad, és az étel mennyisége csökken, ahogy egyre lejjebb ér. Azok, akik felül vannak, bőségesen lakmározhatnak, míg az alsóbb szinteken lévőknek gyakran már semmi sem marad. Ez az elrendezés meglehetősen plasztikusan ábrázolja a társadalmi egyenlőtlenségeket, és ebben a szituációban az is azonnal megmutatkozik, hogy milyen valójában az ember természete.
Négy évvel az első film sikere után megérkezett a Platform 2, aminek a rendezője az a Galder Gaztelu-Urrutia, aki az első filmet is jegyezte, a forgatókönyvet is ugyanaz a gárda írta. A második részben viszont egy teljesen új szereplőgárdát ismerhetünk meg, akik ugyanúgy a túlélésért küzdenek kegyetlen körülmények között, akárcsak az első film karakterei. További hasonlóság még, hogy a Platform 2 is éppoly zavarba ejtően kaotikus marad néhol, mint az elődje. Összességében elmondható, hogy a nézők hiába várták, hogy a folytatás majd végre választ ad a platform eredetére, annak alkotóira, vagy egyáltalán az értelmére. Nem könnyíti az sem a nézők dolgát, hogy az első rész újra -vagy megnézése nélkül elég zavaros lesz a kép, ugyanis a film szinte elvárja, hogy minden kulcsfontosságú részletre emlékezzünk az első részből.
A cselekmény két karakter, Perempuan és Zamiatin történetével indul, akik kezdetben betartják a törvényt, amely az étel igazságos elosztását hirdeti, azonban Zamiatin nem sokkal a film kezdete után az éhségtől és a mentális gondoktól gyötörve öngyilkos lesz, így ezután Perempuan kerül a fókuszba. Perempuan a társa halála után új cellatársat kap, (a neve nem derül ki) akivel úgy döntenek, hogy együtt harcolnak a börtönben kialakult kegyetlen hierarchikus rendszerrel szemben.
A rendszer, amelyben élünk
Mindkét film a különböző gazdasági rendszerek metaforájaként működik. Ma már tudjuk, hogy Goreng (főszereplő az első részben) börtönbe érkezése előtt létezett egy viszonylag igazságos élelmiszer-elosztási rendszer, amely nagyban hasonlít a kommunizmushoz. Ezt láthatjuk a második részben, így nem nehéz kitalálni, hogy a második rész valójában egy előzményfilm. Bár az elosztási rendszer elméletben igazságos volt – akárcsak a kommunizmus esetében –, a gyakorlatban túlzottan szigorúan és mereven hajtották végre, ami elfojtotta a rendszerben rejlő lehetőségeket.
A két film együtt jól megmutatja, hogy a szigorú ideológiák mentén felépített társadalmi rendszerek totális kudarcra vannak ítélve.
A cselekményből is az derül ki, hogy az emberi természetet figyelembe nem vevő koncepciók folyamatosan tönkremennek és évszázadok óta csak váltják egymást. Mindkét film erénye, hogy még azok számára is érthetőek ezek az üzenetek, akik nem feltétlenül mélyednek el a szimbólumok értelmezésében, ami különösen fontos, mert az ilyen típusú alkotások hozzájárulnak a társadalom kollektív tudatosodásához.
Az ezerféleképpen értelmezhető vég
A második rész akkor kezd igazán izgalmassá válni, amikor úgy tűnik, hogy végre esély nyílik a megválaszolatlan kérdések tisztázására. Ez az a pont, ahol a film képes lehetne feloldani a feszültséget, és valódi katarzisban végződni, de ahogy haladunk előre a történetben, ez az ígéret fokozatosan szertefoszlik, és a várt magyarázatok helyett inkább csak további rejtélyekkel szembesülünk.
Perempuan nagy megoldása összeszedetlen és logikátlan. Sikeresen eljátssza a halálát, de amikor magához tér, egy lebegő holttesthalomhoz van szíjazva, amit gázálarcos alakok mozgatnak. Furcsa módon azonban rá nem hat a gáz, ami egy hatalmas lyuk a sztoriban, tekintve, hogy erre később sem kapunk magyarázatot.
Ezután annyi azért kiderül, hogy ebben az ismeretlen világban olyan fejlett technológia áll rendelkezésre, amely képes manipulálni a gravitációt, vagy az is lehet, hogy a börtön valójában az űrben található, ahol más fizikai szabályok érvényesülnek. A látottak értelmezése bántó módon rá van tolva a nézőre. A lényeg az, hogy a gravitációt, mint egyfajta funkciót, ki-be tudják kapcsolni, ami lehetővé teszi, hogy az börtönőrök könnyedén tudjanak navigálni a vertikális betonrengetegben. A készítők erre sem adtak egyértelmű magyarázatot, mint ahogy a film végén már azt is nehéz követni, hogy mi az, ami valóban megtörténik és mi az, amit csak a főszereplő hallucinál.
Jó üzenet, túlzottan becsomagolva
Mindkét film rendkívül mély és rétegzett, és minden alkalommal új, rejtett üzeneteket fedezhetünk fel bennük, amiknek legalább a legfontosabb eleme könnyen értelmezhető: nem az erőforrások szűkössége az igazi probléma, hanem azok igazságtalan elosztása. A film érzékletesen mutatja be a jelenlegi társadalmunk problémáit, de ugyanakkor sokszor elvész a saját maga által felépített narratívában. Ez pedig inkább idegesítővé teszi a végkifejletet, mint katartikussá.
