Demi Moore szerint Bruce Willis a körülményekhez képest biztató állapotban van
Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Demi Moore biztató híreket osztott meg volt férje, Bruce Willis egészségügyi állapotáról, írja a Deadline. A színésznő Drew Barrymore pénteki beszélgetős műsorában adott interjút A szer című filmjének premierje miatt, a beszélgetés során pedig szóba került Willis is.
„A körülményekhez képest biztató állapotban van”
– mondta Moore a demenciában és afáziában szenvedő színészről.
A Deadline szerint Moore az interjún arról is beszélt, milyen neki és a közös gyerekeiknek milyen kapcsolata van a színésszel és hogyan beszél nekik apjuk betegségéről. „Mindig azt mondom a gyerekeknek, hogy arra kell koncentrálniuk, éppen hol tart a másik. Nem azt kell keresned bennük, hogy milyenek voltak régen, vagy azt, te milyennek szeretnéd látni őket. Hanem azt, hogy vannak abban az adott pillanatban” – fogalmazott Moore.
Bruce Willis családja 2022 márciusában jelentette be, hogy az amerikai színésznél afáziát diagnosztizáltak. Willis ekkor úgy döntött, hogy felhagy a színészkedéssel. Az állapota azóta tovább romlott, egy évvel később megállapították nála a demenciát is.