Ewan McGregor csillagot kapott a hollywoodi Walk of Fame-en

2024. szeptember 13. – 11:40

Másolás

Vágólapra másolva

Csillagot avattak Ewan McGregor tiszteletére a Hollywood hírességek sétányán, a Walk of Fame-en csütörtökön – írja az EW.com. A skót színész alakította a fiatal Obi-Wan Kenobit a Star Wars-filmekben és a 2022-es Obi-Wan-sorozatban.

Az átadáson ott volt a Star Warsban Anakint alakító Hayden Christensen is, aki McGregorral emlékezetes párost alkotott. Christensen „testvérének” nevezte McGregort, és azt mondta:

„Ő a legjobb jedi-mester, akit egy padawan kívánhat.”

Majd A klónok támadása 2002-es ausztráliai forgatásáról emlékezett meg, ahol először találkoztak. Ez után azt mondta:

„Egy igazi barát, aki később levágta mindkét lábamat, és otthagyott egy vulkán szélén.”

McGregor azt is elmondta, hogy Walk of Fame-en elhelyezett csillaga alig pár méterre a néhai Star Wars-legenda, Carrie Fisher csillaga mellé került. „Annyira meghatódtam, hogy közel kerülhettem régi barátomhoz, Carrie Fisherhez ezen a sétányon. Ez nekem is rengeteget jelent” – mondta. Fisher 2016-ban halt meg, a csillagát 2023 májusában, az emblematikus május 4-ei dátumon avatták.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!