Kathy Bates visszavonul egy utolsó sorozatszerep után

473

Öt évtizedet felölelő karrier után Kathy Bates elárulta, hogy visszavonul a színészkedéstől, a Matlock sorozat új verziójában játszott szerepe lesz az utolsó.

A 76 éves színésznő Madeline Matlockot alakítja az eredeti Matlock-sorozat női változatában. Bates már a Matlock előtt is tervezte a visszavonulását, a sorozat pilotjának forgatókönyvét néhány héttel azután kapta meg, hogy tervéről tájékoztatta ügynökeit. Bates a New York Times-nak adott interjújában elmondta, hogy mélyen azonosult a sorozatbeli karakterrel, mivel mindig is mély igazságérzete volt, és karrierje, valamint fiatalkora során számos igazságtalanság érte. Az a lehetőség, hogy egy olyan nőt játszhat, aki az igazságtalanságok helyrehozására törekszik, rendkívül vonzóvá tette számára a szerepet, ezért végül úgy döntött, hogy elvállalja azt.

„Ez az utolsó táncom” – jelentette ki határozottan Kathy Bates. A Matlock sorozatot 18 epizódosra tervezik, az amerikai premierje pedig szeptember 22-én lesz.

A színésznő a Tortúráért kapott Oscar-díjat még 1990-ben, de karrierje során két Emmy-díjat is nyert az Amerikai Horror Storyban és a Két pasi meg egy kicsiben nyújtott alakításáért.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!