Néhány hónapon belül harmadszor került kórházba a szexuális erőszakért elítélt korábbi hollywoodi producer, Harvey Weinstein: helyi idő szerint vasárnap éjjel ismét kórházba vitték a Rikers Island-i börtönből, és sürgős szívműtétet hajtottak végre rajta – írja a Sky News.
Ügyvédje, Craig Rothfeld a lapnak azt mondta, hogy több egészségügyi problémája is volt Weinsteinnek, és megerősítette, hogy szívműtéten esett át. „Ahogy azt már korábban is részletesen elmondtuk, Weinstein úr rengeteg jelentős egészségügyi problémával küzd, amelyek folyamatos kezelést igényelnek” – fűzte hozzá.
A 72 éves korábbi hollywoodi producer legutóbb júliusban volt kórházban, amikor Covid–19-fertőzése során tüdőgyulladást kapott.
A 72 éves Harvey Weinsteint egy New York-i bíróság 2020-ban bűnösnek találta abban, hogy 2013-ban megerőszakolta és szexuálisan bántalmazta Jessica Mann egykori színésznőt, 2006-ban pedig szexuálisan zaklatta Mimi Haley egykori produkciós asszisztenst. A férfit 23 év börtönbüntetésre ítélték.
A MeToo-mozgalmat 2017-ben a leköszönt producer viselkedéséről szóló leleplezések indították el, akinek a múltban óriási befolyása volt a filmiparra, Hollywoodra. Azóta többtucatnyi nő, köztük Angelina Jolie és Gwyneth Paltrow színésznő vádolta meg Harvey Weinsteint zaklatással, szexuális erőszakkal vagy nemi erőszakkal, számos esetben azonban már elévültek a vádak.
A 2020-as ítéletet áprilisban hatályon kívül helyezte az illetékes fellebbviteli bíróság arra hivatkozva, hogy az eredeti bírósági eljárásban olyan tanút is meghallgattak, akinek a vádlott elleni vallomása nem kapcsolódott az ott szóban forgó ügyhöz. A döntés ellenére Weinstein nem szabadult, mert továbbra is börtönben van egy nemi erőszakért kiszabott, Kaliforniában hozott ítélet miatt.