Annyira tartanak az amerikai elnökválasztástól a nagy filmstúdiók, hogy november elején inkább nem mutatnak be új filmeket
2024. szeptember 7. – 00:04
Hosszú idő után először fordul el, hogy az amerikai elnökválasztás környéki hétvégéken nem lesznek új blockbusterek az amerikai mozikban. November első és második hétvégéje hagyományosan jó időpontnak számít a premierekre, idén azonban a Kamala Harris és Donald Trump közötti verseny várhatóan annyira hangos lesz, hogy a forgalmazók inkább visszavonulót fújnak: a The Hollywood Reporter szerint az összes nagy stúdió kerüli a filmek bemutatását az elnökválasztás előtti és utáni hétvégén. Ennek egyik oka, hogy a tévés hirdetési díjak a politikai reklámok miatt jelentősen, akár 30–40 százalékkal is megemelkedhetnek, amivel a filmstúdióknak is számolniuk kéne, de a filmszakma attól is tart, hogy akár komoly zavargások is kialakulhatnak az eredmények miatt.
Paul Dergarabedian, a Comscore nevű médiaelemző cég egyik szakértője szerint akkora kockázat lenne megvárni, hogy a látogatók távolmaradnak-e a moziktól a hétvégén, hogy a legtöbb stúdió azt inkább nem vállalja. A The Hollywood Reporter által megkérdezett egyik nagy forgalmazó úgy nyilatkozott, hogy a kasszát még soha nem befolyásolta a választás, de ez a mostani szerinte „egy teljesen új szint” lesz.