Margaret Island: Most, négy év után játszunk annyit, mint a Covid előtt

2024. szeptember 5. – 17:01

Margaret Island: Most, négy év után játszunk annyit, mint a Covid előtt
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza

Másolás

Vágólapra másolva

Tíz éves lett a Margaret Island, akik úgy robbantak be a köztudatba, mint az ország legkedvesebb zenekara, élükön a frontember Lábas Vikivel, aki tájszólással énekelte a kezdetben még indie műfajban alkotott dalokat. Sokáig nem mertek dalszöveget írni, mert az első magyar számuk dalszövegét Bródy János szerezte, a szövegírással kapcsolatos gátlásaikat ezért le kellett küzdeniük.

Ötödik lemezükön, a Minden levegővétellel újra megszületünk című albumon már írtak melankolikus ódát a szerelemről és a csalódottságról is a pozitív kicsengésű dalok mellett. A Telex After legújabb vendégei Lábas Viki énekesnő, és Törőcsik Kristóf basszusgitáros voltak, akik meséltek arról, hogyan számoltak le a keresztény zenekar jelzővel. Az adásban szóba került még, hogy hogyan lehet tíz év után az érdeklődést szinten tartani, és milyen volt megélni egy új generáció érkezését a zeneiparba.

A Margaret Island szokatlanul hamar tört be a magyar zeneiparba, ami Bródy Jánosnak is köszönhető volt, hiszen ő írta meg első dalszövegüket, a Nem voltál jót. Törőcsik Kristóf így emlékezett vissza arra az időszakra:

„Bródynak egy kedves barátja ajánlott minket, és ő írt nekem egy emailt, hogy szívesen dolgozna velünk. Nyilván teljesen zavarban voltunk, gyrosozás után találkoztunk vele, aztán a beszélgetés alatt hamar feloldódtunk, és megírta a Nem voltál jót.”

Lábas Viki hozzátette, hogy ennek is köszönhető, hogy egy ilyen elismerés után tartottak attól, hogy ők maguk írjanak szöveget: „A Petőfi Rádiós alter szcénában az volt a jellemző, hogy tíz év mire befut egy zenekar, és mi a Bródy segítségével nagyon sokat lecsíptünk ebből a tíz évből. Nyilván mivel Bródy írta az első dalszövegünket, féltünk nagyon, hogy ezután hogyan mernénk írni bármit is, ezért kerestük meg annak idején Hujber Szabit, aki például az Esőt szerezte.”

A Margaret Island indulásánál sokan megosztónak tartották, hogy Lábas Viki tájszólással énekel, de az énekesnő eloszlatta azt a tévhitet, hogy ez bármikor is felvett modor lett volna: „Somogy megyében születtem, nagymamám tájszólással beszélt, tehát én ebbe beleszülettem. Dehogy felvett, én abszolút nem hallottam a budapesti közegben, hogy tájszólással beszélek. Persze az éneklés tanulásával javult a beszédtechnikám is, de én biztos vagyok benne, hogy akkor kopott el teljesen amikor a nagymamám elhunyt, mert vele beszéltem órákig telefonon, tőle hordoztam ezt a tájszólással járó beszédet. Én szeretném azt hinni, hogy maradtam a vidéki, fonyódi kis parasztlány, de természetesen sok minden rám rakódott a fővárosban.”

A Margaret Islandet gyakran azonosítják a pozitív hangvételű popdalok miatt azzal, hogy a legédesebb zenekar, és ennek a jelzőnek nem szokott örülni az énekesnő, illetve a zenei ízlésétől is gyakran távol áll zenekarának a zenéje:

„Gyakran tudok keserédes lenni a zenénkkel kapcsolatban, nyilván ebben benne van a maximalizmusom is. Részben pedig az is igaz, hogy én nem ilyen ember vagyok, amivel sokan a Margaret imidzsét azonosítják. Nem vagyok ez a szende, szűz lány, mint amit sugározhat a zenénk, de közben ez a zene jön ki belőlünk, mert kedvesek vagyunk, és van egy alapvetően szerintem normális értékrendünk. Nincsenek sztár allűrjeink, de van bennem egy belső feszültség, hogy van egy végtermék, ami nem feltétlen egyezik az én ízlésemmel, de azt meg nem gondolom rossznak, hogy őszinte vagyok a közönséggel.”

Arra a kérdésre, hogy ez hogyan hat a zenekar munkájára, Törőcsik Kristóf az feleli, hogy nyilván voltak hullámvölgyeik a tíz év alatt, de már sokkal gördülékenyebben tudják venni a feszültségeket.

„Tudom, hogyha Viki valamire azt mondja, hogy nem tetszik, akkor tudom, hogy azért mondja, hogy minél konstruktívabbak legyünk. Az utóbbi két-három lemeznél egyre több szöveget írtunk meg magunknak, és sokkal önazonosabbak vagyunk” – mondta a közös munkáról Törőcsik. Az énekesnő hozzátette, hogy nagyon büszke arra, amit elértek a zenekarral, de szerinte minden alkotó emberben van egy belső feszültség, hogy amit egyszer leírt az nem feltétlenül tetszik neki sokkal később.

A Covid járvány miatti lezárások jelentősen megviselték a zeneiparban dolgozókat, ez a Margaret Islanddel sem volt másképp, Lábas Viki így mesélt a karantén időszakról:

„A Pilvaker lett volna március 15-én, azt lemondták előtte pár nappal, és beírtam a zenekari Facebook-csoportunkba, hogy menjünk le Fonyódra, mert nem állhat le a zenekar. Volt bennem egy pánik, hogy hogy tartsuk fenn, amit eddig elértünk, hiszen volt egy nagy berobbanásunk, és nem akartunk lefele csúszni, hanem szinten akartuk tartani a sikert. Ez egy kreatív elvonulás volt, mindenképpen szerettünk volna egy új lemezt, és így értelemmel tudtuk feltölteni a fél év lezárást.”

Ennek az időszaknak a terméke lett a Hol marad az én történetem című lemez, de a zenekar csak mostanra küzdötte fel magát odáig, mint ahol a járvány előtt volt. „Négy évvel ezelőtt jelent meg a lemezünk, és most, négy év után játszunk annyit, mint Covid előtt. Covid alatt megjelentek az új előadók, és éreztük, hogy ez most egy új váltás lesz. Persze ez teljesen természetes folyamat, hogy öregszik a zenekar, de nem adtuk fel, tudtuk, hogy dolgozni kell tovább a közönség figyelméért” – tette hozzá az énekesnő.

Az adásban szóba kerül még, hogy

  • Mit gondolnak a zenekar régi klipjeiről?
  • Mit jelent a Szeszélyes dal?
  • Miért fontos nekik, hogy Szepesi Mátyás, a Konyha zenekar frontembere részt vegyen a dalszerzési folyamatokban?
  • Milyen konfliktusok merülhetnek fel egy zenekar életében tíz év alatt?
  • Fontos-e nekik, hogy a Margaret Island mellett nyitottak legyenek más lehetőségekre is?
  • Mit lehet tenni a kiégés ellen?
  • Hogyan viszonyulnak ahhoz, hogy megérkezett az utánpótlás a haza zenei színtérre?

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!