Leukémiával diagnosztizálták Roger O’Donnellt, a The Cure billentyűsét tavaly szeptemberben

2024. szeptember 2. – 13:10

Másolás

Vágólapra másolva

Leukémiát diagnosztizáltak Roger O'Donnellnél, a The Cure billentyűsénél – jelentette be a zenész az X-en. O'Donell posztjaiban arról ír, a betegséget még tavaly szeptemberben diagnosztizálták nála. A zenész hónapokig nem ment orvoshoz, annak ellenére, hogy észlelte a betegség tüneteit.

„Az őrült baltás gyilkos kopogott az ajtón, de nem nyitottunk ajtót.

A rák legyőzhető, és ha elég korán diagnosztizálják, akkor sokkal nagyobb az esély erre. Ha a leghalványabb esély is van arra, hogy rákos betegség tüneteit produkálod, menj el és nézesd meg magad” – hívja fel a figyelmet a rákszűrés fontosságára O'Donnell egy másik posztjában.

A zenész, aki a vérrák egy ritka és agresszív variánsában, limfómában szenvedett, ami leginkább az immunrendszert támadja, túl van 11 hónapnyi gyógykezelésen. Sci-fi immunterápián és sugárkezelésen vett részt, az eredményei pedig mostanra megnyugtatónak számítanak. O'Donnell nem véletlenül most, egy évvel később mesélt betegségéről, szeptember ugyanis a vérrák elleni küzdelem hónapja, ezért mindenkit arra biztat, hogy „ha ismer valakit, aki beteg vagy szenved, beszéljen vele, mert minden egyes szó segít”.

A Cure egyébként október elsején fogja megjelentetni November: Live in France 2022 című lemezét egy különleges, környezettudatosan gyártott bakeliten. A zenekar a lemez bevételének rájuk eső részét Brian Eno Earthpercent nevű környezetvédelemmel foglalkozó jótékonysági szervezetének ajánlja fel.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!