Leállították a GTA VR-verziójának fejlesztését

2024. augusztus 20. – 12:41

Másolás

Vágólapra másolva

2021-ben jelentették be, hogy a legendás Grand Theft Auto videojáték-sorozat egyik szupernépszerű tagja, az idén 20 éves San Andreas megjelenik VR-kiadásban, a Meta Quest 2 szemüvegével lehet majd játszani vele. Ez óriási szenzáció volt, a VR-videojátékok ugyanis – bár nagyon ígéretes az alapfelállásuk, hogy a játékost szó szerint beteszik az akció közepébe – nem igazán tudtak elterjedni, és ha valami, akkor egy olyan cím, mint a GTA tudott volna ezen segíteni. Most, három évvel később a játék fejlesztője azt jelentette be, hogy „végtelen időre felfüggesztik” a munkát a San Andreas VR-en.

Nem mondhatni, hogy ez óriási meglepetés lenne, mert már jó ideje gyanúsan nagy volt a csend a játék körül. A VR-es videojátékok helyzete úgy általában sem lett jobb az elmúlt három évben, bár akadnak jól hangzó bejelentések (készül például a Batman Arkham Asylum vagy a Hitman 3 virtuális valóságos verziója), a VR körüli lelkesedés egyre halványodik. A Meta is mintha távolodna a VR-es, metaverzumos álomtól, amibe korábban több milliárd dollárt ölt, pár hete például bezárták a saját VR-játékfejlesztő részlegüket is.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!