250 millió forintnyi dollárért kelt el Indiana Jones kalapja

2024. augusztus 17. – 18:52

Másolás

Vágólapra másolva

630 ezer dollárért (250 millió forintért) árverezték el a kalapot, amelyet Harrison Ford viselt az Indiana Jones és a végzet temploma képsorain – írta meg a BBC. Az ikonikus kalap a film elején jelenik meg Indiana Jones fején, amikor a főszereplő két társával együtt egy felfújható tutajjal ugrik ki egy éppen zuhanó repülőgépből.

A sapkát a londoni Herbert Johnson cége készítette, és Harrison Ford mellett dublőre, Dean Ferrandini is viselte a film forgatásán. Miután Ferrandini tavaly meghalt, a személyes gyűjteményéből került elő a kalap, amely végül Los Angelesben került kalapács alá.

Nem ez volt az egyetlen népszerű tétel az árverésen: 112 millió forintnyi dollárért kelt el egy birodalmi rohamosztagos sisakja a Star Wars: A Jedi visszatér című részéből, míg 19 millió forintot adtak egy ruháért, amelyet Daniel Radcliffe viselt a Harry Potter és az azkabani fogoly forgatásán.

Már egy másik kalap is elkelt 2021-ben ugyanebből az Indiana Jones-részből, de ezért még némileg kevesebbet, akkori árfolyamon számítva csak 85 millió forintnyi dollárt adtak.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!