Bochkor Gábor Boros Lajos haláláról: Megdöbbentett, csak az én gyászom most máshol van

2024. augusztus 12. – 11:46

Másolás

Vágólapra másolva

Boros Lajosra emlékezve, a Lali király című dallal indult csütörtökön a Retro Rádió péntek reggeli adása azután, hogy hosszas betegség után csütörtökön meghalt Boros Lajos. A stúdióban nem volt jelen Bochkor Gábor, Lovász László azt mondta, előre tervezett programja miatt. Bochkor Gábor és Boros Lajos 1999 és 2009 között együtt vezette a Sláger Rádió népszerű reggeli műsorát, a Bumerángot, de már 1996-tól együtt dolgoztak az akkori Danubius Rádiónál.

Bochkor Gábor a pénteki távolmaradás után hétfőn reggel a Retro Rádióban beszélt először Boros Lajos haláláról – figyelt fel rá a Story. Azt mondta, nem tudott megnyilvánulni Boros Lajos halálával összefüggésben, aminek az az oka, hogy pénteken temették az édesanyját, csak ezt nem akarták előre mondani.

„Nyilvánvalóan engem éppúgy megdöbbentett, csak az én gyászom most valahol máshol van. Mindamellett nagyon fog hiányozni. Vogci (Voga János – a szerz.) tegnap nálam aludt, és rengeteget sztoriztunk Lajosról, mi így emlékeztünk meg. Ezzel telt tulajdonképpen a napunk” – mondta az adásban Bochkor Boros Lajosra emlékezve.

A Bochkor stábja pénteken reggel kitett egy három évvel ezelőtti videót, amin a korábbi Bumeráng egykori műsorvezetői, Boros Lajos, Bochkor Gábor és Voga János újra együtt vezetik a reggeli műsort, akkor már a Retrón. A Bochkor stábja ezzel búcsúzott Boros Lajostól:

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!