Mint egy csipszdarab, úgy repedt meg Keanu Reeves térde a Good Fortune forgatásán

2024. július 24. – 13:59

Másolás

Vágólapra másolva

Keanu Reeves színész Stephen Colbert The Late Show-jában beszélt arról, hogyan sérült meg még januárban a Good Fortune című vígjáték forgatása alatt. Az Aziz Ansari által írt és rendezett filmben Reeves Ansarival és Seth Rogennel játszik, a sérülés is egy közös jelenet alatt történt.

A jelenetben a három színésznek hideg vízbe kellett merülnie; miután befejezték, Reeves egy védőszőnyegekkel leterített szobában próbált megmelegedni, de a lába a reszketős csoszogásban becsúszott a szőnyeglapok elemeinek bemélyedésébe. „A térdem viszont nem követett”, meséli a műsorban. A színész elesett, a térdkalácsa pedig „úgy megrepedt, mint egy csipszdarab”, mondja. Először azt hitte, nem sérült meg, de aztán úgy érezte, mintha felrobbant volna a térde, és tudta, hogy valami nincs rendben. A show-ban Reeves ennél persze részletesebben és szórakoztatóbban adta elő, hogyan történt a sérülés, itt lehet visszanézni:

A saját regénnyel is debütáló színészt a forgatáson mankóval fotózták le, de a munkának nem kellett leállnia, néhány salsázós jelenetet kivéve tudták folytatni, írja a Variety.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!