Ralph Fiennes a pápa halála után konteózgat a bíborosok thrillerében

2024. július 19. – 12:21

Másolás

Vágólapra másolva

Megjelent a Konklávé című thriller előzetese, amelyben Stanley Tucci, Ralph Fiennes és Isabella Rossellini is felbukkan az összeesküvő bíborosok között. A film Robert Harris azonos című regényét dolgozza fel: a történet szerint a pápa meghalt, a Vatikánban pedig 120 bíboros részvételével megszervezik a világ legtitkosabb választását. Oldalt kell mindenkinek választania konzervatív és progresszív között. De hogy halt meg a pápa? Ki szervezkedik az új választás körül? Úgy tűnik, ezekre fog rájönni Ralph Fiennes.

Fiennes alakítja ugyanis a főszereplőt, Lawrence bíborost, akinek feladata a konklávé lebonyolítása. Ezután az előzetes szerint egy összeesküvés közepén találja magát, de még egy titkot is felfedez. És, mint ahogy a titkoknak az szokása, ez is megrendíti az egyház alapjait.

Stanley Tucci egy progresszív bíborost alakít, Rossellini pedig egy nővér lesz. A filmet Edward Berger rendezi, aki 2023-ban Oscar-díjat kapott a legjobb nemzetközi játékfilmért. A filmet várhatóan az őszi filmfesztiválokon is bemutatják, a Focus Features valamikor november elején adja ki.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!