2024. július 4. – 04:02
A Telex After albumkritikáiban az elmúlt hetek magyar lemezmegjelenéseiből válogatunk. A korábbi lemezkritikáink itt érhetők el.
Elefánt: Semmi (8/10)
Az Elefánt első dalainál még úgy tűnt, hogy az alternatív színtér klasszikus, egyszálgitáros balladái érkeznek majd lemezről lemezre a zenekartól. De az ötödik, Semmi című lemezen végleg bebizonyosodott, hogy az Elefánt zenéje nem bekategorizálható. A Semmi rendkívül eklektikus, érzelmi hullámvasút a hallgató számára.
Merész, rockos hangzással indít (Szoba) az Elefánt a Semmin, Szendrői Csaba frontember dünnyögéséből hatalmas zúzás kerekedik, majd ezt csillapítja a Bocs, ami a legalapvetőbb és legnehezebb emberi gesztust örökíti meg. A filmszerű dal a haragtartás feleslegességéről beszél, és ebben a számban szembetűnő a leginkább, hogy Szendrői Csaba hangja az ötödik lemezre érett meg igazán. Jól áll a lemezen található összes műfaj neki, beleértve a modern rockot, a sanzont és a szintipopot is.
Sokan még mindig a mélabúval azonosítják az Elefántot, de a Semmin nem csak szomorú és vidám hangulatú dalok váltakoznak, ennél sokkal komplikáltabb emberi érzéseket rögzítenek a számok. (Például a Van harag, a Semmi vagy a Szeráf)
A „szerelem, sötét verem” érzetét monoton melankóliába csomagolják (Szerelem), a szüntelen vágyakozást szintipoppal társítják (Semmi), a keserű csalódást pedig képesek egy fergeteges popdalba csomagolni (Hol voltál). A lemezt záró Kezdődik című dallal pedig már azt sejteti a zenekar, hogy a jövőben sem riad vissza a műfaji elkalandozásoktól.
