Egy tököli barátjánál vendégeskedett Bill Murray

2024. június 4. – 06:33

Másolás

Vágólapra másolva

Képeket és videót is közölt a Blikk a Magyarországon vendégeskedő Bill Murray-ről. A színész egy régi barátját, Michael Stengert és annak feleségét, Évát látogatta meg Tökölön.

Bill Murray és Kaáli Géza egy 1962-es Facel Vega II-ben – Fotó: MTI / OTS
Bill Murray és Kaáli Géza egy 1962-es Facel Vega II-ben – Fotó: MTI / OTS

Hétfőn a dörgicsei Kaáli Autó- és Motormúzeumot látogatták meg, itt kapta el a színészt a Blikk munkatársa is. Murray a lapnak azt mondta, harmincöt éve ismeri Michaelt, aki évekig a sofőrjeként dolgozott. A magyar férfi ugyanis limuzinsofőrként dolgozott New Yorkban, miután '56-ban disszidált Magyarországról. A munkakapcsolatból barátság lett, Michael évekkel ezelőtt meg is hívta magához a színészt Magyarországra, de eddig nem tudott elszakadni a munkából. Most éppen Németországban forgat, ezért úgy döntött, pár napra átruccan. Először járt Magyarországon, kedden már utazik is tovább Görögországba.

A színész a Blikknek azt mondta, korán kel, és mindennap desszertet reggelizik. „Nagyon jól érzem itt magam, ez egy gyönyörű ország.” „Sok időt töltöttünk vidéken, aztán csak vezettünk és vezettünk és vezettünk, sok szép dolgot láttunk az országban. Aztán körbe-körbe vezettünk Budapesten is” – mondta. Elmentek egy borfesztiválra is, de Murrayt igazán az unicum nyűgözte le, ami „szinte teljesen lenyugtatta”. Cigányzenét viszont nehezen találtak, hiába keresték, a színész a Blikknek azt mondta, ha hétfőn sem járnak sikerrel, majd a házukhoz hívnak zenészeket.

Michael Stenger a lapnak azt mondta, először akkor fuvarozta Murray-t, amikor a színész 35 évvel ezelőtt a Saturday Night Live című New York-i szkeccsműsorban szerepelt. Később egyre rendszeresebben, majd kizárólag ő szállította a színészt, végül haverok lettek. Mint mondta, bár Murray korábban már sokszor ígérte neki, hogy meglátogatja Magyarországon, a család igazán meglepődött, amikor a színész a repülőről írt egy üzenetet: „Úton vagyok hozzátok.”

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!