Meghalt Negisi Sigeicsi, az első karaokegép feltalálója – írja a Wall Street Journal. A japán vállalkozó 100 éves volt, mikor január 26-án meghalt. Ezt a lapnak Negisi lánya is megerősítette.
Negisi az 1960-as években egy elektronikával foglalkozó cégnél dolgozott, amikor többen is azzal cukkolták, hogy rosszul énekel az irodájában. Emiatt rakta össze 1967-ben a Sparko Boxot, a ma ismert karaokegép elődjét.
Egy hangszórót, egy magnót és egy mikrofont szerelt össze, és a prototípust otthon, a családjával próbálta ki. A karaoke szót is ő találta ki: a japán kara (üres) és az angol orchestra (zenekar) szavakból.
A Sparko Boxot éttermeknek és bároknak árulta, és az első nyolc év alatt nagyjából 8 ezer darabot adhatott el. Az 1970-es években más cégek is elkezdtek hasonló gépeket gyártani, de a Japán Karaokeipari Egyesület hivatalosan is Nagasit tartja a zenedoboz úttörőjének. Ettől függetlenül nem szabadalmaztatta a találmányát, de nem is nagyon érdekelte, hogy mások is gyártanak hasonló szerkezeteket.
„Nagy büszkeséggel töltötte el, hogy látta, ahogy a dalokon keresztül az ötlete a világon mindenütt a szórakozás kultúrájává fejlődik. Számára elég jutalom volt, hogy száz évet tölthetett a családjával”
– mondta Matt Alt, az önéletrajzírója.
A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.