Melldaganatot mutattak ki az X-Menben is feltűnt Olivia Munn-nál

2024. március 14. – 05:14

Melldaganatot mutattak ki az X-Menben is feltűnt Olivia Munn-nál
Fotó: Michael TRAN / AFP

Másolás

Vágólapra másolva


Melldaganatot diagnosztizáltak Olivia Munn színésznőnél, aki képek és egy videó kíséretében adott hírt erről Instagram-oldalán a CNN szerint. Munn azt írta, az átéltek megosztása reményei szerint segít másoknak, hogy „vigaszt, inspirációt és támogatást találjanak saját útjukon”.

Munn arról is beszélt, hogy 2023 februárjában genetikai tesztet csináltatott, ami a rákra való hajlamot vizsgálta. Negatív lett e tesztje, ahogy az akkori mammográfiás vizsgálata is. A mostani bejelentés előtt két hónappal azonban diagnosztizálták nála a betegséget.

Az X-Men-filmekből is ismert Munn már négy műtéten túl van, köztük egy kettős masztektómián, azaz melleltávolításon is. Elmondta, többet megtanult a rák gyógymódjairól és a hormonokról, mint valaha gondolta volna. Csak kétszer fakadt sírva, ezen meg is lepődött, de elmondása szerint ideje se lett volna zokogni.

A melldaganat olyan típusát állapították meg nála szerencsére, aminek elég magas a túlélési esélye. Munn is szerencsésnek nevezte magát, hogy aránylag időben felfedezték az elváltozást, és több opció közül választhattak. „Minden nőnek ugyanezt kívánom, akinek egyszer szembe kéne néznie mindezzel” – tette hozzá.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!