A Carson Comával és Osváth Zsolttal vacsorázott David Pressman

2024. március 8. – 09:01

Másolás

Vágólapra másolva

A Carson Coma tagjaival és Osváth Zsolt influenszerrel vacsorázott David Pressman – derült ki az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének Facebook-posztjából.

Az amerikai nagykövet a bejegyzésben azt írta: „Magyarország következő nemzedékének sok mondanivalója van az országukról, a világukról és a jövőjükről. Fontos, hogy hallgassunk rájuk. Megtiszteltetés számomra, hogy ismét egy vezető zenészekből, sportolókból, művészekből, vállalkozókból és influenszerekből álló csoportot láthattam vendégül egy nyílt és tanulságos beszélgetésre.”

A Carson Coma és Osváth Zsolt mellett az amerikai nagykövet vendégei között ott volt még Takács Dorina Дeva és Miller Dávid zenészek, Boros Misi zongoraművész, valamint Keszthelyi Vivien autóversenyző és Korok Fatima, a szabadtüdős merülés világbajnoka is.

Pressman egyébként rendszeresen tart ilyen vacsorákat, legutóbb például Azahriah volt a vendége.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!