Meghalt a Dragon Ball képregények alkotója

2024. március 8. – 08:12

frissítve

Meghalt a Dragon Ball képregények alkotója
Torijama Akira japán mangaművész 1982 májusában – Forrás: STR / JIJI Press / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

68 éves korában meghalt a világszerte ismert Dragon Ball mangák alkotója, Torijama Akira – írja a BBC. A hírt a japán művész stúdiója közölte pénteken. Torijama halálát akut szubdurális hematóma, azaz vérömleny okozta március 1-jén. Egy az X-en is közzétett nyilatkozat szerint a temetésen csak a család és közeli barátok vettek részt.

A világszerte ismert Dragon Ball manga 1984-ben jelent meg. Torijama történetének főszereplője egy Son Goku nevű fiú, aki sárkánygömböket gyűjt, hogy megvédje a Földet a Szaijanoknak nevezett idegen humanoidoktól. A mangából animesorozat és élőszereplős film is készült.

Torijama 2013-ban egy japán lapnak adott interjúban azt mondta, „fogalma sincs”, hogyan lett a Dragon Ball ennyire népszerű. Torijama szerint amikor Son Goku kalandjait rajzolta, mindig az lebegett a szeme előtt, hogy a Dragon Ball mennyi örömet szerezhet a kisgyerekeknek Japánban.

Torijama 1955-ben született Nagojában. A képregénypiacra az 1980-as évek elején sikerült betörnie Dr. Slump című alkotásával, ami egy Arale névre keresztelt robot és az ő teremtőjének történetét meséli el.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!