Singh Viki: Volt, aki négy évig folyamatosan vert

2024. február 28. – 10:04

Másolás

Vágólapra másolva

Mindig kishitű voltam magammal szemben: elég jó, elég szerethető, értékes vagyok-e a színpadon és a kinézetemben is? Olyan fokú volt ez az önbizalomhiány, hogy állandóan rosszul választottam párt. Volt, aki négy évig folyamatosan vert. Elhitette velem, hogy megérdemlem. Azt gondoltam, azért bánt, mert szeret. Halálosan szerelmes voltam belé, és könyörögtem, hogy ne hagyjon el. Semmibe vettem magam

– mondta a hot! magazinnak adott interjújában Singh Viki, a Megasztár, a Rising Star és a Sztárban Sztár énekese, aki most a Six című musicalben játszik a Madách Színházban.

Az énekes részletesen beszélt a lapnak arról, hogy indiai–magyar származása miatt gyerekkorától kezdve sokszor csúfolták, ettől önbizalom-hiányos lett, ami később a párválasztásait is befolyásolta. Arra a kérdésre, hogyan szabadult meg a bántalmazó kapcsolatból, azt válaszolta, hogy elment komphajókra dolgozni.

„Ott lettem önmagam. Olyan rutint szereztem, hogy a Rising Starban nem véletlenül osztották rám a legnehezebb dalokat. Whitney Houstont, Céline Diont, Chaka Kant énekeltem – tudták, hogy nem okozok csalódást” – mondta az énekes.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!