Tóth Gabi Krausz Gáborról: Nagyon magányosan élt, drogos, játékfüggő múlttal, amibe picit beletörött a bicskám

2024. február 26. – 13:04

Másolás

Vágólapra másolva

Tóth Gabi nemrég Ágai Kis AndrásMutasd magad! című műsorának vendége volt, a beszélgetés második része vasárnap este került fel a YouTube-ra. Ebben az énekesnő volt férjéről, Krausz Gáborról azt mondta:

„Nagyon más filmet néztünk az életről, és emiatt voltak konfliktusaink, de nagyon bírtam a humorát, meg azt, hogy ő törekedni akart arra, hogy jobb ember legyen.”

„Nagyon nehéz életből jött, ez nem titok, hiszen megírta a könyvében is. Nem volt könnyű feladatom őt emberileg vagy érzelmileg úgy megerősíteni, hogy megtanulja, mi az a szeretet egyáltalán, vagy milyen családban létezni. Nagyon magányosan élt, drogos, játékfüggő múlttal, úgyhogy ez egy nagyon nagy csomag volt, amibe picit beletörött a bicskám” – mondta.

Az énekesnő azt mondta, továbbra is hisz a házasságban, „abban, hogy Isten színe előtt összekötni az életed azzal, akit szeretsz, gyerekeket nevelni az élet legfontosabb értelme, legnagyobb felelőssége”, és hisz abban, hogy ez megadatik neki majd, ha elsőre nem is sikerült. Egyelőre viszont nem tervez előre semmit jelenlegi párjával, Papp Máté Bence táncossal – írja a 24.hu.

Az énekesnő azt is belengette, hogy egy-két éven belül szeretne könyvet írni az élményeiről.

A beszélgetés első részében Tóth Gabi azt mondta, a válása körüli botrányban az zavarta a legjobban, hogy rásütötték a „csalfa feleség bélyeget”, hiába mondta, hogy nem keveredett viszonyba a mostani párjával, amíg együtt élt a volt férjével.

Az énekesnő szerint viszont ő is hibázott, korábban ugyanis kifelé csak a szépet és a jót mutatták a világnak a házasságukról, ezért érhetett mindenkit meglepetésként a válásuk. „Hogy örökké együtt, és semmi nem tud minket szétválasztani, a hurrikán sem tudja ezt a házasságot szétszedni. Én is használtam olyan kifejezéseket akár a blogomban vagy a közösségi oldalaimon, amiből hirtelen jött az embereknek az, hogy akkor ez egy hazug dolog volt. Nyilván ez adott egy táptalajt a felháborodásnak” – fogalmazott az énekesnő a 24.hu beszámolója szerint.

Tavaly nyári válásuk óta egyébként már mindketten boldog párkapcsolatban élnek, Tóth Gabi Papp Máté Bencével jött össze, Krausz Gábor pedig Mikes Annával, akivel a Dancing with the Stars című műsorban ismerkedett meg. A sztárséf a Blikk szerint a hétvégén a kislányával, Hannarózával és szerelmével közösen kirándult Zebegényben.

Tóth Gabi egyébként arról is beszélt, hogy Hannaróza Mikes Annától tanul táncolni, aminek ő nagyon örül, mert nagyon szerette volna, ha a kislánya „a legprofibbhoz jár, és hát az Annánál profibb nincsen”. Az énekesnő szerint Krausz Gábor nagyon összeillik az új párjával, és azt kívánja nekik, hogy legyenek boldogok, „mert lehet, hogy egymással nem működtünk, de az nem jelenti azt, hogy ő mással nem lesz nagyon boldog, mint ahogy én is boldog vagyok a párommal, a Mátéval”.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!