NMHH: Balázsék megszégyenítették az ország karácsonyfáját felajánló Zsuzsa nénit

2024. február 15. – 10:49

Másolás

Vágólapra másolva

A Médiatanács szerint a Rádió1 Balázsék című műsorában megszégyenítették az ország karácsonyfájának adományozóját november 29-én – közölte az NMHH. A testület közleménye szerint Balázsék méltatlanul bántak egy idős asszonnyal, ami a gyerekek számára káros tartalomnak minősül, ezért eljárást indítottak a Rádió1-gyel szemben.

A novemberi műsorral kapcsolatban a tanács kifogásolta, hogy a műsorvezetők azzal vezették fel az adást, hogy Zsuzsa néni azért ajánlotta fel a fenyőt, mert meg akart szabadulni tőle. Zsuzsa néni nem akart nyilatkozni a műsorban, Balázsék egy darabig sikertelenül hívogatták őt, hogy megszólalásra bírják, aztán versenyt hirdettek a hallgatók körében, és jutalmat ígértek a leghitelesebb „Zsuzsa néni-imitátornak”.

A Médiatanács szerint „negatív magatartásmintát közvetítettek, kommunikációs fölényüket arra használták, hogy megszégyenítsenek egy idős asszonyt, aki felajánlásának köszönhetően került reflektorfénybe” – olvasható a Médiatanács közleményében. Ebben azt is írják, hogy azzal, hogy nyereményjátékot hirdetve arra biztatták a hallgatókat, figurázzák ki az érintettet, azt üzenték, hogy mást megszégyeníteni mulatságos. A Médiatanács szerint a műsorszámot a 16 éven felülieknek szóló, IV. korhatár-kategóriába kellett volna sorolni.

Eljárás indult még:

  • a TV2-vel szemben is, a november 26-i „Fald fel!” című műsor miatt,
  • a Magyar Sláger TV ellen is, mert a december 1–7. közötti műsorhéten az előírtnál kevesebb zenei és szórakoztató tematikába tartozó, illetve közszolgálati műsorszámot sugárzott,
  • a Hódmezővásárhely 97,6 MHz + Makó 96,8 MHz + Kistelek 107,0 MHz-en sugárzó Rádió7 és a Sárvár 96,5 MHz-en fogható Sárvár Rádióval szemben a kötelezettségek nem megfelelő teljesítése miatt,
  • a Karcag 88,0 MHz KARCAG FM és a Kiskunfélegyháza 89,9 MHz RÁDIÓ SMILE ellen is, mert nem tettek eleget a közszolgálati kötelezettségeknek.
Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!