T. Danny: A karrieremet nem fogja befolyásolni a politika

2024. február 8. – 17:03

T. Danny: A karrieremet nem fogja befolyásolni a politika
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A Telex After adásának e heti vendége Telegdy Dániel, művésznevén T. Danny, aki decemberben jelentette meg ötödik albumát, Ezer nap néven. Bár már 2018-ban kiadta első nagylemezét, a Senkit, mégis a Megmondtam című dalával robbant be a köztudatba. Testvére olimpikon úszó, nagyapja olimpikon kosárlabdázó volt, így a szülei sokáig a sportot szánták neki hivatásként. A Telex After adásában mesélt arról, milyen nehézségekkel járt lemondania a sportolói karrierről a zenélés miatt, ki egyengette az útját, miért szőtte bele az egyik dalába, hogy Mészáros Lőrinc ellopja a pénzét, milyen műsort fog vezetni a TV2-n, és mi ez a sok AMG-Mercedes utalás a dalaiban.

Telegdy Dániel, művésznevén T. Danny, az elmúlt pár évben futott be igazán előadóként, ma már pedig egyike azoknak, akik több ezer embert tudnak megmozgatni egy-egy koncertjükön. Az élsportoló családból származó (testvére hátúszásban indult a 2016-os olimpián, nagyapja pedig az 1952-es kosárlabda-válogatott tagja volt) rapper sokáig úszónak, majd profi kosarasnak készült, de egy idő után rájött arra, hogy sokkal inkább zenével szeretne foglalkozni. Most már ott van a legismertebb fiatal előadók között itthon, ismertsége pedig tovább nő, hiszen a Dancing with the Stars műsorban való szereplése után hamarosan műsorvezetőként debütál a TV2-n.

T. Danny számára az unokatestvérétől elcsent Eminem-cédék jelentették a zenei inspirációt, de emellett sok verset is olvasott. Saját bevallása szerint Petőfi versei kifejezetten fontosak voltak számára, így egy idő után a kezdeti angol nyelvű próbálkozásait magyar dalszövegekre cserélte. Elmondása szerint a rap műfajában sokan a nehéz gyerekkorból merítenek ihletet, de neki felhőtlen volt ez az időszak, inkább a tinédzser éveiben bekövetkezett rádöbbenés volt megterhelő számára, amikor már tudta, hogy sport helyett a zenélésnek szeretné szentelni az életét. A sport csapatjáték, a zenélést viszont önző dolognak ítéli meg:

„Legalábbis az én szemszögemből önző dolog a zenélés.

Azért kezdtem el zenélni, mert szeretem magamból kiadni azokat a gondolatokat, érzéseket, amelyeket csak a zenélésen belül tudok megfogalmazni. Amikor kiírom, az egy jó érzés. És szerintem ezt magadért csinálod. Néha vissza kell találnom ehhez az attitűdhöz, hogy csak erre tudjak koncentrálni, hogy ne vigye el a figyelmemet, hogy vannak már elvárások a hallgatók részéről. A saját magam által diktált tempónak kell megfelelnem. Nem szabad mindig arra törekednem, hogy csak slágereket hozzak.”

T. Danny már az egyetemi előadásokon is zenét írt, új szövegeken járt az esze, és nem nagyon tudott beilleszkedni az egyetemi körforgásba:

„A BGE fél évig bírta nálam. Nem tudnék megnevezni egy tárgyat sem, de pénzügy és számvitel szakon voltam. Fogalmam sem volt semmiről, meglepő, hogy mennyire nem voltam képben. Mindig az a gyerek voltam, aki megkérdezi, hogy hányadik oldalon tartunk, mert nem figyeltem, de itt annyira az az attitűd volt bennem, hogy bementem az egyetemre, és az első naptól kezdve egy nevet nem tudtam volna mondani, hogy ki kicsoda. Nem voltak barátaim, egy gyerek volt, akinek mindig köszöntem az egyik órán, de neki sem tudom a nevét. Kimentem, cigiszünet, füles be és szöveget írtam. Elkezdődött a második félév, egyszer értem be időben. Mondom, hú, most megkeresem a termet, és így nézem, hogy tök üres az egész. Megkérdeztem a portást, hogy mi történt, és mondta hogy vizsgaidőszak van, mindenki készül. És akkor mondtam, hogy na, viszontlátásra, és soha nem mentem vissza.”

T. Danny útját senki sem egyengette a hiphopszíntérből, de hálával tartozik azoknak az előadóknak, akik hittek benne. Elmondta, hogy sokat jelentett neki, amikor ByeAlex megosztotta Csak te című dalát, illetve a BSW tagjai is közvetlenek és támogatók voltak vele karrierje elején.

Az AK26 tehetségkutatójában, a Rap Number One-ban is feltűnt, ahol markáns beszédhangjával és a Mészáros Lőrincre tett utalásával keltette fel a zsűri érdeklődését:

„Én vagyok a mészáros, a mikrofont őrizd
Ellopom a rivaldafényt
Mint a pénzedet a Lőrinc!”

Nem ez az egyetlen politikai tartalmú utalása, Csirió című dalában Orbán Viktortól idézi, hogy most kell szerénynek lenni, mert van mire. A klipben pedig reflektál Orbán Viktor „Ember, most jövök a templomból” kezdetű kijelentésére.

Arra a feltevésre, hogyha Mészáros Lőrinc pénzlopásairól rappel, miért megy el a TV2 csatornájához műsort vezetni, így válaszolt:

„Nagynénim orvos, anyukám pedig tanár. Nagymamám által láttam a kórházi körülményeket itthon, és ez teljes mértékben a politikához tartozik. Viszont a karrieremet nem fogja befolyásolni a politika.”

Az Album című lemeze egy éve jelent meg, Az enyém című dalában fejtette ki, hogy sok rapperrel ellentétben, rá nem jellemző a kicsapongó életmód:

Emberektől hallom vissza
Hogy elvileg tavaly még elvonón voltam
Csak azért gondolják ezt
Mert egy éve nem rotyogok velük a BOB-ban.

Az idézett dalszöveghez ezt fűzte hozzá:

„Itt ez a kettősség van, hogy ennél az albumnál nekem volt egy boldog, kiegyensúlyozott állapotom, párkapcsolatban éltem. Ebből a boldog állapotból kellett átmennem abba, hogy én rapper vagyok. A rapperéletmód társul egy rocksztárattitűddel, hogy vaduljunk széjjel. Ebben a dalban pont ezt mondom, hogy ezzel nem rotyogok, nem megyek már a Bobba” – utal a budapesti szórakozóhelyre és arra, hogy már nem annyit és nem úgy bulizik, mint régebben.

Arra a kérdésre, hogy miért kapkodott annyira az Ezer nap kiadásával, hogy még 2023-ban landoljon, így válaszolt:

„Ezt saját magamnak rontottam el egyébként. Két okból: az egyik, hogy én olyan makacs vagyok, hogyha én akarok valamit, azt azonnal akarom. Ez az egyik fele. A másik fele meg az, hogy ugye magamnak állítottam ezt az időkorlátot direkt azért is, mert mindenképpen akartam, hogy elmondhassam, hogy én egy éven belül két albumot kiraktam, és látszódjon a fejlődés.”

Az adásban szóba került még:

  • Hogy mit jelent a lovag tematika az új lemezén?
  • Hogy hogyan váltak KKevinnel barátokká, majd lakótársakká?
  • Hogy végül miért nem lett Azariah-közreműködés a No Woman No Cry című dalban?
  • Hogy végül miért nem szerepelt a Sztárboxban?
  • Hogyhogy volt koncertje a Covid alatt is?
  • Hogy miért akarta G-eazyt utánozni, miért nem állt jól neki a férfikonty?
  • Hogy milyen motiváció húzódik a Csókkirály-feldolgozás mögött?
  • Hogy miért nem sorolja be zenéjét sem a hiphop és a rap kategóriába?
  • Hogy hogyan esett neki, hogy mikor zenélni kezdett és kinevették a kortársai?

Az interjúban szereplő idézeteket az olvashatóság érdekében szerkesztve közöltük. A teljes beszélgetés meghallgatható a Telex After legújabb adásában.

Ehhez a cikkhez fizetett együttműködés keretében az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) megoldást használtuk.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!